A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

— 44 — _ és missziói fiókegyházak lelkészeit, hogy a jövő évi szór­ványjelentésükhöz a névszerinti nyilvántartásuk másolati példányát terjesszék fel, az esperest pedig felkéri, hogy nyilvántartás nélkül érkező íveket minden esetben utasítsa vissza. 35. Tárgyaltatott a tanügyi bizottság és a vallásoktatási szak­osztály jelentése a beterjesztett jegyzőkönyv alapján. JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett Körmenden az Őrségi Református Egyházmegye Tanügyi Bizottságának 1943. július 28-án tartott gyűlésén. Jelen vannak: Vörös Lajos tanügyi bizottsági elnök elnöklete alatt Fejes Gábor esperes, Jezerniczky Jenő, Pataky László, Kovács Elek, Barsy Miklós, Póth Károly, Bertha Ferenc, Gaál Dénes, Döbrössy Lajos, Szíj Rezső, Szűcs László, Gombos István, Somogyi Gyula, Pethő Antal, Maller Bálint a lelkészi kar tagjai közül, Posoni Szent-Martoni Géza kir. tanfelügyelő, Székely József, Szabó István, Imre Sándor ig.­tanítók, Sáros Mihály, Kovács Elemér tanítók és Horváth Győző egy­házmegyei v. számvevő. Elnök meleg szeretettel üdvözli a megjelenteket, élükön Fejes Gá­bor esperes és Posoni Szent-Martoni Géza kir. tanfelügyelő urakat s a gyűlést bibliaolvasás és ima után megnyitja. A jegyzőkönyv vezetésére Imre Sándort, hitelesítésére Somogyi Gyulát és Székely Józsefet, mint a bizottság tagjait kéri fel. Utána felkéri Imre Sándor népiskolai előadót jelentése előterjesz­tésére, aki a következőkben terjeszti elő jelentését: Tanügyi Bizottsági jelentés az Örségi Református Egyházmegye 1942-43. tanévi állapotáról. Nagytiszteletű és Nagyságos Tanügyi Bizottság! A«- idő halad, múlnak az esztendők és egyházunk élete is a tökéletesedés felé halad. A ma egyházában más a munkaköre lelkész­nek és tanítónak, mint régen volt, mert ma olyan területen is kell munkálkodni, amelyre régen nem is gondoltunk. Hogy ezen területekre felszabadulhasson a lelkészi munkaerő, továbbá, hogy kifejezésre jut­hasson a tanítóság részére kijáró megbecsülés, a Református Egyete­mes Konvent által 234—194 í szám alatt életbeléptetett »Felügyeleti szabályzat« szerint az egyházmegye bizalmából bizottságunk előtt első ízben jelenik meg tanító, hogy beszámoljon az egyházmegye népisko­láinak elmúlt 1942—43 tanévi működéséről. Nem lesz ez a körülmény hátrányára, sőt előnyére válik iskola­ügyünknek, mert a megbecsülésből következő hála bizonyára még az

Next

/
Thumbnails
Contents