A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. szeptember

aki két évtized alatt összegyűjtötte és összefogta a nemzet erőit s aki ismét nemzetet alkotott a magyarból. Bölcs előrelátással, békés fegyverekkel vívja igazságunk diadaláért folytatott emberfeletti küzdelmét. Áldás életére. De mulasztás volna, ha megfeledkeznénk vitéz honvédeink fegyvertényeiről. Hisszük, hogy minden levágott rész visszatér. E hitben olyan Európa-térképet várunk, amelyen a megértés és a történelemadta ezeréves jog, nemkülönben, az annak idején Trianonban egyetlen gesztussal mellőzött földrajzi adottságok figyelembevételével fogják kijelölni a háború befejeztével' a magyar 'határokat és megteremtik Magyarországnak őt megillető' helyét a nap alatt. Törhetetlen és megdönthetetlen hittel szívünkben kérjük Istent mindennapi imádságunkban, hogy mielőbb jöjjön el az az idő', mikor ennek az ezeréves földnek természetes határai között élő sokszázezernyi felszabadult, az ősi birodalom kebelébe visszatért magyarja fogja könnyektől csillogó szemmel és virágesővel köszönteni az ezeréves birtokába visszaiktatott régi tulajdonosnak, a Magyar Szent Koronának nevében Nagymagyarországot birtokba vett és azt számunkra örökké megőrző vitéz honvédségünket. Ugy érzem, igazságtalan vagyok, hogy sorrendben nem közvetlenül Kormányzó Urunk után emlékezem meg azokról a politikai vezéreinkről, kik izzó faj- és hazaszeretettől áthatva, lelkesítve végzik egész az önfeláldozásig a közre és nemzetre áldásos munkájukat. A múlt elismerése mellett országunk mai birtokállománya, mikor területben, számban és erkölcsi javakban oly sokat gyarapodtunk, a jövőre nézve kötelességeink fokozottabb végzésére szorít bennünket. Nagytiszteletű és Méltóságos Közgyűlés! Tudom én azt jól, hogy a magyar föld sohasem volt szegény a haza iránti kötelességet maradéktalanul, egészen az önfeláldozásig teljesíteni tudó hazafiakban. Történelmünk folyamán nemcsak férfiak, de nők is akadtak ilyenek bővében. Azért mi, a XX. század vérzivatarábán élők, nem lehetünk méltatlan epigonok. Fokozott mértékben át kell éreznünk és száz százalékig cselekednünk a közösség, a társadalom és nemzetünk iránti kötelességünket. Csak az együttérzés, a magyar sorsközösség teljes átélése és a belőle fakadó cselekedet adhat lendületet, kitartást és erőt a bennünket fenyegető veszélyek elhárítására hivatottaknak. Elsősorban ismét honvédségünknek, mely az egész világ figyelmét magáravonó harckészséggel és bátorsággal küzd a bolsevizmus erőfeszítésének letörésére. Azért nem szabad zúgolódnunk, de készséggel, fegyelmezettséggel viseljük el azokat a köz, az ország és tágabb értelemben, szövetségeseink érdekébejn alkalmazott korlátozásokat, melyek szűkebbre szabják élelmünket és ruházatunkat s ezáltal nagyobb takarékosságra köteleznek bennünket. Semmi áldozatot sem szabad sajnálni akkor, mikor az elpusztítással fenyegető bolsevizmus végvonaglásáróll van szó. Csak egyet ismerjünk és maradéktalanul cselekedjünk: kötelességünket. EMLÉKEZÉSEK. A mai idők csodálatos és idegbontó eseményeinek rohanását ember gondolatban is alig követheti; de ezek az események nem is