A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. szeptember

osztályok, különböző fajok, hatalmi csoportosulások és rendszerbe foglalt gazdasági érdekek vívják a hadtörténelemben eddig nem említett arányokban sorsdöntő csatájukat. Mintha az apokalipszis tengerből, földből feljövő fenevadjai kaptak volna ismét hatalmat minden nemzetségen, nyelven és népen (Jel. XII. 7.), hogy a földön, vizén, levegőben és víz alatt hadakozzanak, hogy tüzet hozzanak az égből a földre (13. v.), hogy elpusztítsák az anyagot, a századok munkájával kiépített kultúrát és megöljék mindazt, ami szent, ami lelki érték volt az emberre nézve. Egy megrázó dráma álomszerű leforgását látjuk magunk előtt. A testet-lelket utolsó atomig, utolsó lélekzetig igénybevevő erőfeszítés, vérverejték, sebek, szenvedés, halál kisérik nyomon ezt a drámát, lezrek és százezrek és milliók birkózását a pusztulás démonaival. Elmondhatjuk Petőfivel: Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyűség mindegyre nő. Akad-e majd, Ki ennyi bajt Higyjen, hogy ez történt? És e beszédet nem veszi Egy őrült, rémülésteli Zavart ész meséjének? A vallást semmibe se vették, megcsúfolták s a humanizmus álarcát ledobták magukról azok a nemzetek is, amelyek eddig annak védelmében tetszelegtek. Hogy félviliágra terjedő, nagyon féltett hatalmukkal a jövőben is zsarnokságban tarthassák az érdekkörükbe vont népeket, készek szövetkezni még az 'Antikrisztussal is, aki tagadja az Atyát- és a Fiút (1. Jn. II. 22.), nem törődve azzal, hogy cselekedetük nem Istentől van s hogy az Antikrisztus lelke (IV. 3.) meghódítja az egész világot. A világra zúdult véres zivatar, pusztító orkán kellős közepén jöttünk össze közgyűlésünkre. Ágyúdörgésben, fegyverropogás idején, mikor emésztő tűz van előttünk (L. Z-s. 3.), köszönthetném-e közgyűlésünket méltóbban, mint a biblia e szavaival: a minden kegyelem Istene tegyen titeket erősekké. Erősökké csak Istenben és Isten által lehetünk. (I. P. 5. 10.) Pál apostol is így buzdít bennünket: legyetek' erősek az Urban. Ezeréves történelmünk folyamán állandóan Isten kegyelme vez'érelt bennünket, az tette erőssé nemzetünket. Igen sok nagyon nehéz helyzetben lakott népünk Isten kegyelmének sátorában. Az Ő kegyelme nyilvánul meg abban is, hogy bár visszatért a Felvidék egy része, Kárpátalja, Keletinagyarország, Erdély egy része, legutóbb keblünkre ölelhettük a Délvidéket, benne a legárvább eklézsiát és egyházmegyénket közelről érintő Vendvidéket, de a háború közvetlen veszélye és pusztítása ezekben távol maradt tűzhelyeinktől. Hogy ez így történhetett, Isten utján hálával tartozunk Kormányzó Urunknak,