A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. június
- 20 konventre irjon fel az állás megszervezése iránt. Egyúttal azonban egyházmegyei közgyűlésünk szükségesnek tartja azt is, hogy a konventi előadónak a lelkészekkel és egyházakkal szemben való jogés hatásköre intézményesen szabassék meg és az előadónak intézkedései, átiratai egyházmegyei és kerületi hatóságaink eddigi jogkörét ne csorbítsák, autonómiáját tiszteletben tartsák. 33. Tárgyaltatott a szécsiszentlászlói leányegyház kérvénye, hogy az 1916. évi pénztári hiány és az 1917. évi költségvetés fedezésére 760 K pótadót vethessen ki. Közgyűlés, mivel a kérvényhez sem presbiteri, sem közgyűlési határozat csatolva nincsen, a kérvényt érdemileg nem tárgyalja. Tekintettel azonban az egyház anyagi ügyei rendezésének sürgős voltára, közgyűlés Esperes urat felhatalmazza, hogy amennyiben folyamodó egyház időközben a hiányokat pótolja s újabb kérelmet terjeszt elő, a pótadó kivetését engedélyezze. S3. Tárgyaltatott a barabásszegi, kustánszegi és csonkahegyháti egyházaknak ugyancsak pótadó kivetésének engedélyezése tárgyában beadott kérelme. Közgyűlésünknek tudomására jutván az, hogy az engedélyezni kért pótadók a kérvényező egyházakban már nemcsak ki vannak vetve minden engedély nélkül, hanem részben be is szedettek: az egyház vezetőségének törvénytelen és az esperes előzetes figyelmeztetését semmibe vevő ezen eljárása felett közgyűlésünk rosszalását fejezi ki. A kérvény egyébként is szabálytalanul levén felszerelve, közgyűlésünk a pótadó kivetésének jóváhagyását ezúttal megtagadja. Nehogy azonban e miatt a kérvényező egyházakban pénzügyi zavarok álljanak elő, esperes felhatalmaztatik, hogy a kérvény szabályszerű felszerelése esetén a pótkivetést utólag engedélyezze.