A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. június
— 21 -T24. Fejes Gábor barabásszegi lelkésznek jóváhagyás céljából benyújtott haszonbérleti szerződését közgyűlés mint illetékessége körébe nem tartozót, határozat nélkül visszaadja. 25. A pusztarádóczi leányegyház egyházi, illetőleg iskolai adókulcs megváltoztatására vonatkozó kérvényét közgyűlés alaki hiányok miatt s újabb törvényszerű eljárás foganatosítása céljából folyamodó egyháznak visszaadja. 26. Tárgyalta közgyűlés az egyházmegye tanügyi bizottságának jegyzőkönyvbe foglalt alábbi jelentését: Jegyzőkönyv Felvétetett Körmenden, 1917. évi junius hó 25-én az őrségi református egyházmegye tanügyi bizottságának gyűléséről. Jelen voltak: Vikár János elnöklete alatt Somogyi Gyula, Csukás Endre, Fejes Gábor körlelkészek ; Soós Gyula, Kalmár Péter, Kánya Lajos körtanítók; Mező Gyula, dr. Harsányi József tb. tagok. Mely alkalommal: 1. Elnök úr szívélyes szavakkal üdvözölvén a gyűlésnek úgy az alkotó tagjait, mint a szép számmal megjelent érdeklődőket, a gyűlést megnyitja. 2. Elnök úr jelenti, hogy tekintettel a háborús viszonyokra, a körlelkészi teendőket az esperesi visitáció végezte ez évben. Felolvasta az esperes úr által az egyes iskolákról szerkesztett részletes jelentést, melyet a bizottság egész terjedelmében tudomásul vesz s annak egyes pontjaira vonatkozólag következő javaslatokat terjeszti a nt. egyhm. közgyűlés elé: a) a szentgyörgyvölgyi nagyobb iskolát vezető Gózon Lajos tanító utasíttatik, hogy fegyelmi el-,