A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. január, 1910. július
Esperesi székfoglaló beszéd. Nagytiszteletü és Nagyságos Egyházmegyei Közgyűlés! Az isteni gondviselés iránti hála érzelmeivel szivemben foglalom el az esperesi széket, mert az isteni gondviselés intézte éltem folyását, vezérelte cselekedeteimet úgy, hogy egyházmegyém közönségének bizalma méltónak találjon és Ítéljen ezen megtiszteltetésre. Nem tagadom azonban, hogy a hála érzete mellett ott van lelkemben az erőtlenség érzete is, mely még most is elfogulttá tesz: vájjon képes leszek-e ezen megtiszteltetéssel járó kötelességeket mindenek megelégedésére teljesíteni?! De erőtlenségem tudatában is táplálja szivemet a reménység, hogy a sorsunkat intéző isteni kegyelem és az a bizalom, mely engem ezen esperesi székbe ültet, — velem lesz ezentúl is; támogatni, erősíteni fog gyengeségemben is! Nagytiszteletű és Nagyságos Egyházmegyei Közgyűlés! Régi szokás az, hogy midőn valakit a közbizalom valami vezető állásba helyez, megvárják tőle, hogy bizalmi állásának elfoglalása alkalmával programmot adjon; vagyis jelezze az irányelveket, melyek vezérelni fogják hivatalos teendőinek teljesítésében. Az én programmom ezen két szóban foglalható össze: szeretet és törvény. Csupán szeretettel vezetni, kormányozni egy testületet nem lehet, mert a szeretet végre is gyengeségre vezet, szükség van azért törvényre még a legideálisabb erkölcsi testületeknél is, mely a szeretetet a rend érdekében bizonyos foknál korlátozza. De másrészről a törvény rideg betűje sem elegendő arra, hogy mindenek jó rendben és szép békességben történjenek, mert megeshetne, hony a törvény rideg, léleknélküli alkalmazásával több bajt idézhetnénk elő, mint a törvénytelenséggel. Ugy vélem tehát, hogy — különösen egy erkölcsi testületnél, — a törvény ridegségét a szeretet lelkével kell enyhíteni, természetesen csak addig a határig, ameddig ez a köznek, az anyaszentegyháznak károsodása nélkül történhetik.
