A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. augusztus
Tartalomjegyzék
- XVIII. és szívük jóságát ázzál bizonyították meg, hogy 450.50 P együttes adományt juttattak a megjelölt nemes célra. A jótett önmagában hordja jutalmát és elsősorban nekünk kötelességünk azok közé tartoznunk, akik egymás terhét hor* dozzák és úgy töltik be a Krisztus parancsát. Alma Materünk, pápai főiskolánk érdekében megújítom mult évi felhívásomat és utalással Ólé Sándor főiskolai gondnok úrnak a Dunántúli Protestáns Lapban most megjelent cikkére (Egy kis öntudatot.), külön is felhívom a figyelmet egyetlen református kereskedelmi középiskolánkra. Nagy csapás lenne református magyarságunkra, ha akár a gazdasági, akár a keres* kedelmi életnek azokat a szolgálati és őrhelyeit, melyeket a múltban is mindig mások foglaltak el, ismét átengedné olyanok* nak, akik nem a mi lelkiségünket és nem a mi érdekeinket kép* viselik. Szívleljük meg azokat az értékes tanácsokat és tájékoztatá* sokat, amelyeket az ORJÓ érdemes ügyvezető igazgatója a Lelkészegyesület című lapban szokott közzétenni s ne feledjük, hogy egyházaink és híveink érdekeit szolgáljuk, amikor az ORJÓ*t támogatjuk. X. 1940 december 4*én tartott rendkívüli közgyűlésünk óta egyházmegyei tanácsülést tartottunk 1941 május 28*án Balaton* főkajáron. Beterjesztem ennek jegyzőkönyvét és kérem azt a rendes közgyűlés jegyzőkönyvében kinyomatni. XI. Az elnökségileg elintézett ügyekre a tárgysorozat rend* jén kérem a közgyűlés jóváhagyását. A 8/1940. sz. rendkívüli közgyűlési határozat értelmében dr. Szőke Miklós világi jegyző úrtól a móri egyházlátogatás alkalmával — Mészáros János lelkészi tanácsbíró úr jelenlété* ben — a hivatali esküt kivettem. Az erről szóló jegyzőkönyvet beterjesztem. Hivatkozással a 36/1940. sz. rendkívüli közgyűlési határo* zatra, bejelentem, hogy dr. Kovács Gyula egyházmegyei gond* nok és dr. Rácz Jenő egyházmegyei világi főjegyző*ügyész urakkal együttesen végzett egyházlátogatásunk alkalmával a sió* marosi egyházközség presbitériumát, az I. tc. 78. §*ban foglal*