A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. augusztus

— 57 — téséért és hittel fordulok hozzá most is segedeleijiért gyarlóságom és erőtlenségem teljes tudatában. D? kötelességnek és illendőségnek tartom az Önök köszöntésére is válaszolnom általánosságban és egyenként is. Éppen 35 esztendeje, amikor az egyházmegye kötelékébe léptem; közvetlenül az iskola padjairól. Akik engemet akkor szeretettel ofgadtak, ifjúságom miatt meg nem vetettek, hanem bizalommal vállaltak maguk mellé munkatársnak, az akkori vezetők, akikről jól esik megemlékeznem, már mindnyájan megtértek atyáikhoz, elvették jutalmukat, sőt akiket itt találtam, azok közül a most éppen jelen levő két nyugdíjas lelkésztársat és főtiszteletü Püspök urat, akik ma már nem tartoznak az egyházmegyei közgyűlés hivatalosan vett alkotó tagjai közé — számításon kívül hagyva, mindössze 2—3 lelkésztestvér van az egyházmegye szolgálatában. íme egy emberöltő alatt teljesen megváltozott az egyházmegye akkori képe. Szomorú mementó, de való Én nem voltam az egyházmegye szülötte, mint elődeim egész sora, a tudós Horváth Mihály kivételével, én is úgy cseppentem ide, az Isten küldött Mezőföldre, kínálkozott számomra fényesebb helyzet is, de Isten így akarta, s ha nem születtem is Mezőföldön, de mezőföldivé lettem izig-vérig. Én is elmondhatom bizonyságul erre azt a kis epizódot, amelyet ifjú lelkész koromban a nagy püspöktől, Antal Gábortól hallottam, hogy a 70-es években tervbe volt véve a vármegyék kikerekítése, és Veszprém vármegyének alsó részét: az enyingi járást át akarták csatolni Fejér vármegyéhez, kárpótlásul adták volna helyette Zala megyéből a balatonfüredi járást, az akkori főispán — Fiáth — ellenezte ezt a cserét és így nyilatkozott: mikor azt a mezőföldi kék dolmányos kálvinista magyart látom, a szivem úgy megtelik büszkeséggel, hogy egész Zala vármegyéért nem adnám. így vagyok én is, teljes eggyé forrva a Mezőfölddel qs a mezőföldiekkel, szeretem ezt a földet, szeretem a népét erényei és bűnei, kiválóságai és fogyatékozásaival, vele érzek, »enyém jő és balsorsának fele; örülök, sirok résztvevőn vele«. Azért Isten iránti hálám és alázatosságom kifejezése után ennek a mezőföldi kálvinista nép képviselőinek, a mi presbitériumainknál. fejezem ki köszönetemet ez itt levő megbízottjaik utján, kérem tolmácsolják ot'hor. köszönetem, szives üdvözletem és testvéri szeretetem kifejezését azzal a tiszteletteljes kéré-