A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július

— 61 — Pócsvárady Béla, Vargha Kálmán és Nagy István kör­lelkészek, H. Nagy Sándor, Vámos Lajos körlanitók, Babay Dezső, Ferenczy János világi körügyelők, Nt. Szűcs Dezső, mint az egyházkerületi tanügyi bizott­ságnak egyházmegyénk területén lakó érdemes elnöke. 1. Babay Kálmán elnök, szeretettel üdvözli a tanügyi bizottság megjelent tagjait, valamint első helyen a körünkben időző s készséggel megjelent ker. elnök urat, a gyűlést meguyitja. Tudomásul f e 1 j egy ez te tik. 2. Elnök ur felolvassa évi jelentését, mely egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetik, a mint alább következik: T. Tanügyi bizottság! Fájdalom! részben az egész világot izgalomban s ezer kétségek között tartó fel­forduló,s, részben betegség a tanügyi bizottság egyes tagjait megállította nagy hűséggel és lelkiismeretes­séggel vitt feladatának teljesítésében. S a mikor meg­emlékezem ő róluk s élénken érzem az ő hiányukat, más felől hálát adok a gondviselő Istennek, hogy támasztott helyükben hasonló lelkes és ügybuzgó helyetteseket, kik az elejtett zászlót felvették és teljes tudásukat bele vive, hűséges munkatársainkká lettek. Az ő segítségüknek köszönhetjük, hegy teljes képet állíthatunk elő egyházmegyénk tanügyéről akkor, a midőn a világháború minden téren érezteti visszafej­lesztő-, sőt megbénító hatását. Mert igen tisztelt Tanügyi Bizottság ! --öröm­mel jelenthetem, hogy itt-ott csekély fennakadással, még is teljes hatásában működik e nehéz ós megpró­báló időkben tanügyünk gépezete. Elismerés adassék azoknak a tisztelendő lelkész uraknak, kik hadbavo-

Next

/
Thumbnails
Contents