A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 6 — A mezőföldi református egyházmegyének Székesfehérvárra, 1914. évi julius 29—30. napjaira összehívott rendes közgyűlése elé terjesztett ESPERESI JELENTÉS. Nagytiszt, s Tok. Egyházmegyei Közgyűlés! A kegyelemből eljött s áldott órákért, a munka hevében velünk közlött segedelemért, a célok felé futásban elért diadalomért Istenünk iránti hálaérzettel, a szorongattatások, siralmat keltő látogatások súlya alatt bánatos érzelmekkel kezdem jelentésem megirását. Mult évi közgyűlésünk után több mint egy év óta, sem lelkészi, sem tanítói árva panasza nem sir fel az égre. Békességgel eszik kenyerüket a családi otthonban, a fel nem zaklatott lelkek serénységgel gyümölcsöztetik talentumaikat, munkáik sikere fénylik a hit és tanulmányi élet mezőin, templomok, iskolák diszesítve, újjáépítve, mint a napok egymásnak, beszélnek az Úr nagy dicsőségéről. Az anyagi gondok, munkák terhe alatt meg-megfáradottak erőt, reménységet keresnek és nyernek annak zsámolyánál, aki hivogat: „Jöjjetek én hozzám!" Az Úr hatalmában levő vessző és dorgálás bölcsességre tanít, itt-ott kedves sarjak nőnek, az eddig néptelen telkeken az iskolák népesednek. Jaj annak a családnak, melyben az V. parancsolatra nincs kit tanítani. Egyházmegyénk átlagban, szerény egyszerűségében, kiveszi részét a hitéleti mozgalmakból szellemi ós anyagi hozzájárulásaival. Az üdvösségre nevelő, lelki békét, nyugodtságot kisugárzó, csak a végitélet napján bevégződő nagy munkának, az Isten országa terjesztésének terhét, mint gyönyörűséges igát, a hivatottak hordozzák, nem kényszerítésből, hanem mint a Krisztus jó vitézei, jutalmat attól várva, aki néz titkon és fizet nyilván. * Kegyelet és hála koszorúit helyezzük el a nyugvó porok sirhalmaikra.