A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. július
- 43 Az egyházmegyei közgyűlés elismeri, hogy a véleményben kinyilatkozlátott elvi kijelentések legnagyobb részben helyesek, magyarországi ev. ref. egyházunk történelmileg kifejlett, alkotmányából önként folyók, annak megfelelők s mint ilyenek, az összeülendő országos zsinat által csakugyan megszivlelendök; azonban — mert az egyházi törvénytervezet tárgyában 1903—19. jkönyvi sz. a. már nyilatkozott s véleménye a felsöszabolcsi egyházmegye véleményével sok tekintetben megegyez; e tárgyban ujabb véleményes határozat hozását nem látja sem szükségesnek, sem indokoltnak. 49. Olvastatott a belső-somogyi egyházmegye 1903. évi, Csurgón tartott rendes közgyűlésében hozott s az egyházkerület többi egyházmegyéinek espereseivel, illetve többi közgyűléseivel közöltetni rendelt azon határozata, mely szerint: „jegyzőkönyvi kivonatban keresi meg a főt. és mélt. egyházkerületet, hogy — szakítva az eddigi eljárással — az államsegély összegét, valamint az Adriai Biztosító-Társulat által visszatérítendő összeget természetüknek és rendeltetésüknek megfelelöleg, azaz: a szegény, segélyre szorult egyházak segélyezésére, illetőleg az egyházak tüzbiztositási dijainak fedezésére használja fel." Az egyházmegye a belső-somogyi egyházmegyének az állami segély, úgyszintén az Adriai Biztosító-Társulat által visszatérítendő összegek felhasználására vonatkozó kivánatát a magáévá teszi, elfogadja, azon változtatással mégis, hogy az állami segélyből az 1901. évig egyházkerületünknek juttatott 17969 koronányi összeget nem sokkal túlhaladó évi 20000 korona fordíttassák a szegény egyházak segélyezésére, a fennmaradó összegre nézve meghagyatván a kerület szabad rendelkezési joga. Felkéri egyszersmind a kebeléből kiküldött kerületi képviselőket, hogy ezen a törvény és igazság alapján álló kívánalmat a kerületi gyűlésen teljes erejükkel támogatni szíveskedjenek. (Indokok: az 1869—3072., 1894—2238. sz. a. kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri leiratok és az 1870-ik évben Székesfehérváron tartott kerületi közgyűlés jegyzökönyve.)