A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. július

— 44 — SO. Olvastatott a felsö-borsodi egyházmegye Sajószentpéteren 1904 április 8-án tartott lelkészértekezletének „Felhívása", melyben — ellentétben az ág. hilv. ev. egyetemes konvent által kiküldött s együttesen tanácskozó bizottság 1600 koronás lelkészi alapfizetéssel megelégedő „Vélemény"-ével — nagy és nyomós érvekkel emel szót amellett, hogy a lelkészi törzsfizetés, a lelkészi javadalmazásnak az 1848. XX. t.-cz. szellemében való méltányos rendezésekor ne 1600, hanem 2400 koronában állapíttassák meg; s hivatkozással az erdélyi lelkésztestvéreknek Budapesten a 90-es években tartott értekezletére, illetve annak eredményére, felhív, hogy „minden egyházmegye küld­jön legalább két képviselőt egy Budapesten tartandó értekezletre, amely testületileg járulna a kormány vezetőihez jogos kérelmének meghallgattatása s megvalósítása érdekében." Az egyházmegye teljesen érzi a „Felhivás"-ban elmon­dottak igazságát s ebbeli meggyőződésének kifejezést is ad; minden oly törekvést, mely a hazai ev. ref. lelkészi kai­anyagi jólétét törvényes uton előmozdítani törekszik, me­legen üdvözöl s ahhoz teljes szivéből csatlakozik is; azon­ban önmaga is törvény által szervezett egyházi hatóság s mint ilyen az egyházi törvények egyik őre és végrehajtója lévén, a „Felhívás" ama javaslatát, mely szerint minden egyházmegye küldjön legalább két képviselőt egy Buda­pesten tartandó értekezletre, mely testületileg járulna a kormány vezetőihez jogos kérésének meghallgattatása s megvalósítása érdekében, magáévá nem teheti, ellentétben állván ez az egyházi törvények 58. §. a) pontjával, mely a mi hazai ev. ref. egyházunk képviseleti jogával, minden az egyházat egyetemesen érdeklő ügyben, az állam és annak kormányával szemben az egyetemes konventet ru­házza fel. E tárgygyal kapcsolatban azon kérelemmel járul az egyházmegyei közgyűlés a főt. és mélt. egyházkerülethez: méltóztassék megkeresni az egyetemes konventet az iránt, hogy a magyar törvényhozásnál az ötödéves lelkészi kor­pótléknak, mint a lelkészi kar legjogosabb és legméltányo­sabb kívánalmának, minél előbbi megadását és folyósítását eszközölje ki.

Next

/
Thumbnails
Contents