A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március
És czéltalan az egyházaknak a lelkészi fizetések szerint minősülő osztályozása is, mikor azoknak a fizetéseknek valódi pénzértékét — kivévén azon csekély számú lelkészi állomásokat, melyeknél a fizetések készpénzben vannak megállapítva, — azelőtt sem lehetett biztosan tudni; mióta pedig az u. 11. kongrua-kiegészités bejött, s a különböző lelkészi fizetések értéke, az illető lelkészek különböző fokú élelmessége arányában vétetett magasabb, vagy alacsonyabb fokra : azóta ez az osztályozás még bizonytalanabb alapokon nyugszik. Hiszen láthatjuk, hogy a kongrua-kiegészités előtt némely lelkészi állomások az I-ső és a II-odik osztályokban ragyogtak; most pedig szerényen a kongrua gyümölcsfájának árnyékába vonultak, s élvezik ennek gyümölcsét, az államsegélyt. Azt mutatja ez, hogy a készpénzben meg nem állapitott, hanem terményekben és termésekben álló lelkészi fizetést minden alkalommal más-más értékűnek lehet számitani, tehát nem nyugszik a számítás biztos alapon. De szükségtelen is ez az osztályozás akkor, ha nincs minősités — a mint mi óhajtjuk, hogy ne is legyen; — szükségtelen intézkedést pedig nem kell tenni. A lelkészminősitésre és egyházosztályozásra vonatkozó §§-okat tehát, mint általunk nem helyeselhetőket s a velük összefüggésben álló minden szakaszt törölni — s az egész lelkészválasztási részt ily irányban