A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1891. augusztus

— 14 — 290. §-ban. A tárgyalás a biróság előtt első fokon élő szóval történik megtoldandó azzal, hogy a jegyző azonban a nyilatkozatokat kivonatban jegyzőkönyvbe iktatja, (ludok: hogy felebbezés esetén a felsőbb bíróságok előtt a tényállás kifejtve legyen.) Kimondandó továbbá, hogy a tárgyalás nyilvános. 311. §. mely a határozat hozatalról szól megtoldandó azzal: „a kisebbség véleménye szintén jegyzőkönyvbe veendő. (Indok: a birák felelős­ségre vonhatásának és a felsőbb bíróságok bővebb tájékoztatásának szem­pontja.) A tanács elhagyásával, egyh. megyei és kerületi közigazgatási biró­ság felvétele inditványoztatik. Egyházi törvénykezés. 346. §-ban előszámlált büntetésnemek közül a felfüggesztés elhagyása s fél vagy harmad fizetés melletti nyugdíjazással való helyettesítés nem el­fogadható. (Indok: mert az súlyos nem arányosítható büntetés s az egyhá­zakra is terhes. Az időközi és teljes bírósági megkülönböztetés sem fogad­ható el; mert az itélő birák számának változatlanul kell maradni. 373. §. A vád képviselet behozatala és kötelezővé tétele mellőzhetlen, mely nélkül helyes igazságszolgáltatás nem képzelhető. A figyelmi biróság elnökének a fegyelmi eljárás és vizsgálat elrendelésére a vádat képviselő kgyházmegyei, kerületi és konvent ügyész adja a véleményt és indítványt tesz a tárgyalás kitűzésére esetleg pótvizsgálat elrendelésére és arra is, hogy kik legyenek megidézve a tárgyalásra. Indítványt tenne a panaszos és tanuk esküre bocsátására, vagy az eskü mellőzésére, vádlott felmentésére vagy el­itéltetésére s a büntetés alkalmazására, szóval az elnöknek, bíróságnak tanács­adója lenne s őrködnék a felett, hogy senki ártatlanul ne bűnhődjék, s a bűnös büntetését el ne kerülje. Szükségesnek tartja az e. megye kimondását annak, hogy a tárgyalás rendszerint minden fokon nyilvános legyen, s vádlott magát minden fokon védelmezhesse vagy védelmeztethesse, nehogy akadjon biróság, mely a nyilvánosságai s a védelem szabadságai csak az első fokon ismerje el. Kimondandó lenne, hogy a tárgyalás és ítélet hozatalban a felfelé menő forumokon 3. 5. 7. bírónál több, részt nem vehet, mert csak igy vihető keresztül azon helyes elv, hogy felsőbb fokban több biró Ítéljen mint alant. Kimondandó lenne az is, hogy az Ítélet, indokaival együtt hirdetendő ki, hogy az érdekelt fél, a felmentés vagy marasztalás okairó Inyomban

Next

/
Thumbnails
Contents