A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1891. augusztus

— 15 — tudomást szerezhessen és a fellebbezés a vádhatározat ellen, 8 ítélet ellen, 15 nap alatt adható be, s fellebbezési jog a vádló ügyészt is megilleti. Nem fogadható el feltétlenül, hogy két egybehangzó Ítélet ellen fellebezésnek helye ne legyen, mert fontos esetekben a midőn p. o. hivatal­vesztésről van szó, meg kell engedni, hogy az ügy legfőbb birói elintézés elé jusson. Ezen elvek alapján a 341. §. mint fölösleges elhagyandó. 342. §. az egyházmegyei bíróságot alkotják az esperes vagy gondnok s az e. megye közgyűlése által a tanács birák közül három évre választott 3 rendes és 2 pót biró egyh. megyei ügyész és jegyző. Tárgyalás és ítélethozatalban az elnökkel együtt 5 biró vesz részt, ki a vizsgálatot teljesítette az itélet hozatalban részt nem vehet. 349. §. A e. kerületi bíróságot alkotják a püspök vagy a főgondnok, ugy az e. ker. közgyűlés által az esperesek gondnokok és tanácsbirák közül 3 évre választott 5 rendes és 3 pótbiró az e. ker. ügyész és jegyző. Tárgyalás és ítélethozatalban az elnökkel együtt 7 biró vesz részt. A 371. §. következő uj bekezdéssel toldandó meg. A tárgyalás rend­szerint mindenütt nyilvános, mely alkalommal vádlottnak, képviselőjének vagy az ügyésznek nyilatkozni joga van. 373. §. helyett a hivatalból üldözendő fegyelmi ügyeknél vádló az e. megyei kerületi konventi ügyész ki a vádemelést vagy elejtést indítvá­nyozza, mely czélból vele az iratok előzetesen közlendők. 376. §. határoz, elibe teendő: az ügyész meghallgatása után 8 nap alatt felebbezéssel lehet élni, mely az eljáró biróság elnökéhez intézendő, ki azt a 2-od fokú biróság elnökéhez terjeszti fel, az ügyész meghalgatása utáni elintézés czéljából. 378. §. terjesztendők be, után beszúrandó: ki azokat indítványtétel végett az ügyésznek kiadja s ennek véleménye alapján sat., a többi marad. 385. §. helyett: A bizonyitási eljárás befejezése után az ügyész a felmentésre vagy marasztalásra s a büntetés alkalmazására nézve indítványt tesz melyre vádlott és képviselője nyilatkozatot tehet. Több szóváltásnak helye nincs. 286. §. vezettetik után, melybe a netán előadott kisebbségi vélemény is előadandó. 388. §. szóval után becsuztatandó, „indokaival együtt."

Next

/
Thumbnails
Contents