A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
54 X. Javaslatok. Egyes presbitériumok javasolják a lelki élet fellendítésére a körzeti konferenciákat, az ifjúsági munka felkarolását, a vasárnapi munkaszünet megtartásának, előmozdításának, főleg pedig a földreform keresztülvitelét, amely gyülekezeteink hitéletére is jótékony hatással lenne. Soós Károly s. k., Zsemlye Lajos s. k., Nagy Nándor s. к , a belmissziói bizottság előadója. a belmissziói bízottság elnökei. Az egyházmegyei közgyűlés a beim. bizottság jelentését helyeslőleg tudomásul veszi. IS. A megyercsi egyház jóváhagyás végett felterjeszti szabályrendeletét, mely a temető használatáról, az idegen vallású gyermekeknek a református iskolába való felvételéről, iskolafentartó díjról s az idegen vallásúak anyakönyvi kivonatainak díjáról szól. A szabályrendeletet a közgyűlés azzal hagyja jóvá, hogy annak az állami törvényekhez s az egyházkerületi szabályrendeletekhez mindig alkalmazkodnia kell. 13. A megyercsi egyház presbiteri és egyházközségi határozatokkal megerősítés végett beterjeszti a következő új adókulcsát: Családi adó: 18 kg buza és 1 P 50 fill. Özvegyek, vagy vegyes házasok ennek felét fizetik. Vagyoni adó: magyar holdanként 1 kg buza és 40 fill. pénz. Vagyontalanok sem családi adót, sem vagyoni adót nem fizetnek, hanem mindössze 3 Pengőt. A közgyűlés a megyercsi egyház adókulcsát jóváhagyja. 14. A vágfarkasdi egyház felterjeszti özv. Czibula Dávidné szül. Molnár Mária 100 pengős és Polgár Imre presbiter 150 pengős templomépítési alapítványának alapító leveleit. A közgyűlés az alapító leveleket megerősíti s felterjeszti a kerületre. 13. Acsay János presbiter a dunaradványi áldatlan állapotokból kifolyólag még 1937-ben az egyházközségi közgyűlésen kijelentette, hogy tisztségéről lemond, de megvárja azon fegyelmi eljárás eredményét, amelyet a presbitérium maga ellen kért. Miután a megejtett vizsgálat a presbitériumot igazolta, Acsay János hivata-