A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. szeptember

8 Megállapítást nyert, hogy a szavazatok beadásának határidejéig mind a 48 egyház beadta szavazatát. A bizottság a felbontatlan és sértetlen borítékokat felbontva megállapítja, hogy Komárom és Farkasd kettős szavazatával együtt 48 érvényes szavazat bontatott fel. A szavazatok megoszlása a következő: Lelkésziek : Csekes Béla 39, Dukon Béla 25, Papp Árpád 15, Nehézy Károly 10 és még hátán kevesebb szavazattal. A bizottság Csekes Bélát és Dukon Bélát szabályszerűen megválasztott tanácsbíráknak jelenti ki. Világiak: László Zsigmond 14, Darányi György 13, Dr. Fekets Imre 12, Dr. Baranyai Vince 10, Nagy István 7, Dr. Csorba István 8. Miután általános többséget senki nem kapott, a szavazatbontó bizottság László Zsigmond és Darányi György, Dr. Fekets Imre között pótszavazást vél helyesnek elrendelni. Kmf. Mokos Kálmán Nehézy Károly Soós Károly jkvezetß A Közgyűlés Csekes Béla és Dukon Béla tanácsbíróvá való választását megerősíti, kik a hivatalos esküt azonnal leteszik. László Zsigmond, Darányi György és Dr. Fekets Imre közt pótszavazást rendel el. Egyházmegyei gondnok úr indítványára kimondja a közgyűlés, hogy a szavazás lehető egyöntetűsége biztosítására jelölőbizottságot szervez s a jövőben elrendelendő választások alkalmával ezen bizottság véleményét kikéri s közli a presbitériumokkal. A bizottság kötelességévé teszi, hogy minden megüresedett állásra 2—3 egyént ajánljon azzal a kijelentéssel azonban, hogy a jelölő bizottság javaslatához való alkalmazkodás nem kötelező. Ennek a bízottságnak tagjaiul: Kúr Géza, Zsemlye Lajos lelkészeket, Tóth Mihály ig. tanítót és Fülöp Zsigmond igazgatót megválasztja.!? •"••'. ' iö • Tárgyalja a közgyűlés az esperes úr következő jelentését : Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! A gondviselő Isten iránt való mélységes hálával kell megkezdeni esperesi jelentésemet. Utolsó gyűlésünk óta egy esztendő szállt el felettünk. Egy aránylag békességes esztendő, melynek eseményei hálára köteleznek Istenünk iránt. Nem azért, mintha nem lettek volna gondjaink és nem jöttek volna elő napok, amikor fájt a szívünk, hiszen könnyhullatás a kenyerünk régóta, de szenvedések és bajok idején nyilvánul meg dicsőségesen az isteni gondviselő kegyelem. Ez a szegény, árva, magyar református egyház, melynek kegyurai nincsenek, mely csupán csak a maga gyenge erejére