A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. október

82 feloszlatja és felhívja a presbitériumot, hogy a feloszlatott bizott­ságnál levő készpénzt, könyveket és egyéb értékeket Fabrik Albert építkezési pénztárostól 15 nap alatt fellebbezésre tekintet nélkül vegye át. Szűri István és fentebb nevezett társait, valamint Fábrik Albert madari lakosokat, mint panaszosokat a felmerült és 600 Ké-ban megállapított vizsgálati és eljárási költségnek egyetemleges megfizetésére kötelezi, akik az egyházmegyei pénztárnál e célra lefizetett előleg betudása utáni hiányt az egyházmegyei pénztárba 15 nap alatt végrehajtás terhével egyetemlegesen befizetni köteleztetnek. Egyben, miután Szűri István ellen a Madaron 1934 július 21.-én fölvett vizsgálati jegyzőkönyvben leirt sértő magatartása és izgatása miatt az eljárás az államügyészségnél már megindít­tatott, elrendeli az egyházmegyei bíróság Fábrik Albert madari lakos ellen is a beadványban foglalt izgatás és fentforogni látszó egyéb bűncselekmény miatt a világi büntető bíróság előtt a fenyítő eljárás megindítását s egyben utasítja a presbi­tériumot, hogy a nála levő pénzek és értékek átadásának meg­tagadása miatt a közigazgatási hatóság segélyét vegye igénybe. Indokolás. Szűri István és társai a 909/934. számú esperesí végzés ellen fellebbezést adtak be törvényes határidőben. Miután ezen fellebbezésükben alaki sérelmeket hoznak fel, hogy nevezetesen az Egyházmegye elnöksége nevében az esperes nem jogosult egyoldalú végzést hozni, ezt a fellebbezési indokot a bíróságnak el kellett fogadnia, miután egyházi törvényeink értelmében az Egyházmegyét az egyházi és világi elnökség együttesen képviseli, vagyis a sérelmes végzést, miután áz égyoldálulag csak az elnökség _ egyik tagja, _az JEsperes úr által íratott alá és adatott ki, az — ï. T. I. tr c. 165. §-a alapján meg kellett sennnísíteni. Érdemben azonban az egyházmegyei bíróság magáévá tette az egyházmegyei elnökség által alakilag szabálytalanul hozott határozatot és ezért érdemben a fenti értelemben határozott, ugyanis: Szűri István és társainak panaszára az egyház pénz- és vagyonkezelése tekintetében a vizsgálat elrendeltetett. De a vizsgálat során megállapíttatott, hogy a madari egyház elöljáró­sága: úgy a lelkész, 'mint a presbitérium, úgy az egyházi adók kivetése és beszedése, valamint az évenként az egyházmegye

Next

/
Thumbnails
Contents