A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

52 a szülőket ebbeli kötelezettségeik teljesítésére minden uton­módon serkentse és buzdítsa. 6. A VII. kör jelentése szerint Alsószöllősön a hitoktatás eredménye szintén gyenge, amit a hitoktató azzal indokol, hogy az óraszám kevés és e mellett a tanulók nem bírják a magyar nyelvet. Ugyanez a vélemény az érsekújvári és nyitrai iskolákról, ahol a tanítási eredmény szintén rosszul van minősítve. Az itteni hitoktató a gyenge eredményt szintén a kevés óraszámmal és a bejáró tanulók különleges helyzetével indokolja. A t. ü. b. a jelentés alapján javasolja, hogy az alsőszöllősi hitoktató figyelmeztessék és felhivassék arra, hogy a szlovák iskolába járó ref. gyermekek érdekében tegyen meg minden lehetőt s hogy azok a magyarságnak megtarthatók legyenek, a hittan tanításán kivül a magyar nyelv tanítására is szenteljen időt. Érsekújvár és Nyitra iskoláinak eredménytelen hittantanítá­sával kapcsolatban pedig azt javasolja, hogy az illetékes hitoktató lelkészt, aki ellen évek során át hangzottak el hasonló panaszok, fegyelmi eljárás terhe mellett hívja fel hitoktatói kötelezettségének megfelelő teljesítésére. 7. Czibor József a VII. kör felügyelő lelkésze jelentésében javasolja, hogy célszerűségi okokból Érsekújvár, Nyitra és Alsószöllős külön körré alakíttassék, úgy ahogyan az évekkel ezelőtt szerepelt, a VII. kört pedig csak Farkasd, Magyarsók, és Zsigárd alkossa. A bizottság a javaslatot magáévá teszi s azt egyhm. közgyűlésnek elfogadásra ajánlja olyan értelemben, hogy a VII. körtől elszakitott Érsekújvár, Nyitra és Alsószöllős a XIII. kört alkossa. 8. A VIII. kör jelentése Negyedről azt az észrevételt hozza, hogy a kántortanítót kivéve a többi tanítók nem gondoskodnak a gyermekek templomba vezetéséről. Ezzel kapcsolatban bizottság javasolja, hogy az egyhm. esperese általános felhívást bocsásson ki az egyházmegyében a tanulók templomba járásának szorgalmazása céljából. 9. A IX. kör felügyelői javasolják Földes Júlia perbetei tanítónő tanítási eredményének kiemelését, mivel úgy a hittan és az énektanításban, mint a reáltárgyakban is szép eredményt mutatott fel. A bizottság a javaslathoz örömmel járul hozzá s azt az egyhm. közgyűlés figyelmébe kéri. 10. A X. kör jelenti a marcelházi iskolák színvonalának javulását, amely igen jelentős mértékben főképp Zsemlye Berta tanítónőnél volt

Next

/
Thumbnails
Contents