A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

53 észlelhető. E kör felügyelői a körzeti beosztás oly értelmű megváltoztatását kérik, hogy Hetény csatoltassék vissza a X. körhöz s helyette a IX. körbe menjen át Komáromszentpéter. A bizottság a marcelházi iskolák színvonalának javulását örvendetes tudomásul veszi. Az átcsoportosító javaslathoz hozzá­járul s ennek értelmében Hetényt a X., Komáromszentpétert pedig a IX. körbe osztja be. 11. Elnök jelentést tesz arról, hogy az évzáró templomi vizsgát több egyházban nem tartják meg. Ilyenekül vannak felemlítve: Magyarsók, Zsigárd, Deáki, Madar, Dunaradvány egyházközségek. Miután erre vonat­kozólag egyhm. hatóságunk már több ízben is kapott határozatot, a bizottság felkéri az egyhm. közgyűlést, hogy az évzáró templomi vizsga megtartására az iskolaszékeket újból és nyoma­tékosan felhívja. 12. Kovács Alajos biz. tag indítványozza, hogy az iskola tanítási eredményét ellenőrző köri vizsga legyen zárt jellegű, mert úgy a tanító tanmódjának, mint a tanítás eredményének elbírálása nem tartozik a nyilvánosság elé. A köri vizsgán, ahol az általános eredmény biráltatik el, egyes kisebb fogyatkozások vagy hibák is alkalmat szolgáltathatnak arra, hogy a laikus hallgatóság a különben komoly igyekezetű tanítót és a különben megfelelő tanítási eredményt kedvezőtlenül bírálja el, azaz nem az igazságnak megfelelő magánvéleményt alkosson az iskoláról. A bízottság az indítványnak egyhangú határozattal helyt ad s felkéri az egyhm. közgyűlést oly értelmű határozat hoza­talára, hogy az iskola iránti bizalom biztosításának, valamint a tanítói tekintély megóvásának szempontjából a köri vizsga hivatalosan zárt jellegű, amelyen csak az isk. sz. elnök és az egyhm. körfelügyelők jelenhetnek meg. 13. Galambos Zoltán lelkész, biz. tag bemutatja a „Szeretet" olvasó­könyv I. kötetét s felhívja a bizottság figyelmét annak úgy nyelvészeti, mint pedagógiai fogyatkozásaira. Mulasztásnak mondja azt, hogy a Konvent a tankönyvet kibocsátása előtt az egyházmegyének nem adta ki bírálatra, igy annak forgalomba hozatalával és használatba vételével egy olyan tankönyv került a közhasználatba, amely a ref. iskola igényeinek nem felel meg. A bizottság az előterjesztés alapján felkéri az egyhm. közgyűlést, hogy az egyházi törvények és jogszokásokra való hivatkozással irjon fel a Konventre és kérje nevezett tankönyv szakszerű bírálatának elrendelését. A t. ü. b. az egyházmegye

Next

/
Thumbnails
Contents