A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

37 mellől kiáltanak hozzánk segítségért. Hitsorsosaink és véreink ők, amíg mi békés munkával betakaríthattuk Istennek gazdag áldását, ők a zavaros, hideg hullámokkal küzködtek a puszta életért. Az élet megmaradt, de elpusztult a nádfedeles kisház, a szegényes bútor, a búzakalász az életre való kenyér. Bizony segítségre szoruló szegények ma is vannak. De vannak-e, lesznek-e jó szivek is, hogy segítsenek? Szeretettel kérem e.-m. közgyűlésünket, tegyen intézkedéseket, hogy gyűjtések induljanak meg egyházainkban, siralomra jutott hitsorsosaink, nyomorral küzdő véreink megsegítésére. Tapasztalják meg a szegények általunk is és tegyenek hálás szívvel értünk is ilyen vallomást: az Isten a mi oltalmunk és erősségünk és igen alkalmatos segítségünk a mi nagy nyomorúságainkban. De ne feledkezzünk meg* a magunk itteni szegényeiről sem, egyesekről és intézményekről, akik és amelyek eddig is támogatásunkra szorultak. Istenünk áldása áldás csak úgy marad, ha eszköz lesz a szegényekkel való jótéteire. Vegyük pártfogásunkba elsősorban az árvákat, kiket a nyomorúságból és pusztulásból emelt ki és a kiskoszmályi árvaházban összegyűjtött a résztvevő szeretet. Segélykérő levél érkezett hozzám a református Alma Mater székhelyéről, Pápáról is. A templomépítés félbe szakadt, elfogyott az anyagi erő. Szüksége van a református ifúság nevelésében annyi érdemet szerzett egyháznak a segítségre. Találjunk alkalmas módot, hogy mi is segíthessünk. Különösen azok, kik a főiskola szeretetét érezték, kiket hozzá fűz az emlék és a hála, juttassák el adományaikat továbbítás végett nt. Beke Kálmán úrhoz Ekecsre. Ugyanezen a helyen kérem az Egyházmegyei közgyűlést, hogy azokat az irodalmi vállalkozásokat, melyek a mi Egyházmegyénkből szélesen kiterjedő körben hasznos hitépítő munkát végeznek, eddigi támogatásában továbbra is részesíteni méltóztassék és utaljon ki a Kis Tükör-nek, Ref. Sion-nak, Ref. Világszemlé-nek 500—500, a Ref. Leány-nak és a Hajnal-nak 300—300 Kc-t. Szomorú szívvel jelentem, hogy a könyörtelen halál Egyházmegyénktől súlyos áldozatokat követelt. Az 1932. évi okt. 11.-én meghalt Kőrös Imre, a komáromszentpéteri gyülekezet nagyérdemű, nyugalomba vonult kántortanítója 58 esztendős korában. Régi, hűséges munkása volt egyházi életünknek és egyik kiválósága érdemes tanítói karunknak, ki itthon az iskolát a kicsinyek templomává tette, gyülekezetében és községében részese volt minden hasznos és áldásos munkának, a harcmezőn és hadifogságban pedig összegyűjtötte a bajtársakat Isten imádására, vigasztalta, erősítette leikeiket Isten Igéjével. A jó Isten hazasegítette ugyan szerettei és gyüle-