A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

32 Hetényen és Deákiban leány-konferencia volt, az előbbin püspök úr Őméltóságával együtt én is részt vettem lelki örömmel. A sóki esetből kifolyólag kérem a közgyűlést, méltóztassék elrendelni, kogy a konferenciák rendezői az esperes engedélyét előzetesen kikérjék, a helyet és időt bejelentsék, az előadók neveit és előadandó tárgyakat közöljék, szóval a törvényes ellenőrzésre módot nyújtsanak. Három egyházban merültek fel nagyobb zavarok. Dunaradványon az egyhm. bíróság által ottani állásából elmozdított kántortanító miatt borult fel a jórend és békesség, mert az egyhker. bíróság az egyházmegye Ítéletét megsemmisítette, egyes pontokra újabb vizsgálatot rendelt el, de a mult évben hozott ítéletet csak ez év augusztusában tudtuk erős sürgetés által és püspök úr személyes közbenjárása által megkapni. E nagyfokú mulasztás folytán Dunaradványon nagy és jóvá nehezen tehető bajok keletkeztek. E késedelem miatt a kántortanító fegyelmi ügyét az e. m. biróság csak a f. évi szept. 11-i ülésében tárgyalhatja. A ker. bíróság ítéletének késedelmes kézbesítéséből származtak Kamocsán is a gyülekezet békéjét feldúló zavarok, miket végre az egyházmegye elnökségének erélyes kézzel kellett és sikerült megszüntetni. A harmadik egyház, hol a gyülekezeti béke felborult, Madar. Az iskolaépítés költségei miatt tört ki a zűrzavar és elégületlenség, mit növelt az egyik tanító meggondolatlan és bűnös akna-munkája. A zavart itt is sikerült az elnökségnek lecsillapítani, a tanító ellen azonban az eljárás folyamatban van. Kérem a nt. és tek. Egyházmegyei Közgyűlést, szíveskedjék az Egyházkerületre felterjesztést intézni, hogy az ítéletek késedelmes kézbesítéséért, a mi miatt gyülekezetek békéje borult fel és jóvá alig tehető, évtizedekre kiható bajok származtak, családok hagyták el hitüket, a mulasztásért felelős tisztviselőt vonja felelősségre. Elismeréssel kell szólnom híveink áldozatkészségéről, miről építkezések, javítások, adakozások tanúskodnak, bár az 1932. esztendő siralmas és ínséges esztendő volt, sok ezer család nélkülözött és éhezett. Nemcsak a silány termés és a súlyos közterhek, hanem a munka- és keresethiány is fokozta az általános nyomorúságot. Aki látta a tél komor napjaiban a sok szomorú arcot, lecsüggesztett főket, megfájdult a szive. Ki adott ezeknek a szenvedő testvéreknek erőt, vigasztalást, reményt, hogy az inség kínos lassúsággal múló idejét kibírták? Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk és igen alkalmatos segítségünk a mi nagy nyomorúságunkban. Istennek, a gondviselő Atyának munkája volt, hogy jó szivek segítették a szegényeket. De segítségre szoruló szegények ma is vannak. Messziről, túl a nagy hegyeken, a Tiszamentéröí siralmas sóhajtások szállnak hozzánk, elsodort házak, elpusztult falvak, éhező, ruhátlan lakói, templom-romok