A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

25 tanítókat, presbitereket, hogy a Krisztus nevében folytatott munkával dolgozzanak az egyházért. Hálás köszönettel és elismeréssel adózik az egyházaknak a tanítóképző felállításának tervével szemben megnyilvánult áldozatkészségért, amely azt bizonyítja, hogy a lelkek készek a Jézus befogadására. Meleg szeretettel üdvözli a közgyűlés tagjait és az ülést megnyitja. A közgyűlés az egyházmegye köztiszteletben álló gondnokának megnyitó beszédét lelkes éljenzéssel fogadta. 4. Zéman Irén padányí, Ütő Irén bátorkeszi, Bajkay Dezső padányí, Farkas Béla túriszakállasi, Kapitány Gyula csicsói, Szabó Dénes szentpéteri tanítók a közgyűlés szine előtt a hivatalos esküt leteszik. 5. Tárgyalta a közgyűlés az esperes úr következő jelentését: Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk és igen alkalmatos segítségünk a mi nagy nyomorúságinkban! (Zs. 46, 2.) Ezzel a bizonyságtétellel és szivem alázatos hálájával borulok le a mi megtartó, jó Istenünk előtt, amikor első esperesi jelentésemet beterjesztem. Még csak négy hónap telt el azóta, hogy a hivatalt átvettem, de ez a négy hónap is elegendő bizonyságot nyújtott arra, hogy a jó Isten végtelen atyai szeretettel védi és segíti a mi Egyházmegyénket. Alkalmat adott nekem az Úr bátorító tapasztalatokra abban, hogy a széles mezőn, melyre szeretett Egyházmegyénk kiterjed, gondosan ápolt, sűrű őrtüzek égnek, az Evangeliom tiszta fénnyel világít és az Ürnak szolgái, egyháziak és világiak minden renden — alig számba vehető kivétellel, — hűséggel szolgálják az Urat. Drága Anyaszentegyházunk az idők megpróbáltatásaínak és nyomorúságaínk terhét még bírja, épül és csaknem ötvenezer lelket táplál ma is Istenünk áldott Igéjével. Nem régen még rettenetes vihar pusztított a világon. Azután beteljesült, amit János apostol ihletett lélekkel megjövendölt: mikor eltelnek az ezer esztendők, a sátán eloldatik az ő fogságából. (Jel. 20, 7.) Az apostol ezer esztendőkről szól, tehát legalább kétezer esztendőről, de még a kétezer esztendő sem telt el és a sátán eloldatott és sokakat elhitetett, hogy a világot teremtő és fenntartó Isten, atyáink imádott, gondviselő Istene nem Isten, hanem az ember és a rajta hatalmat vett önzés az Isten. Sokan megtántorodtak, sokan visszaestek a pogány sötétségbe és odaadták lelküket a sátán rettenetes uralma alá. Megmagyarázhatatlan elvakultsággal kitárták előtte a szivüket, hogy kiölhesse belőle mindazt, ami szent, ami érték, ami élet, — hogy kiölhesse belőle a szeretetet és annak vértanú Királyát, az Ür Jézus Krisztust, — és betöltse a megüresedett helyeket fával, szénával és pozdorjával, bűnökért hevülő vágyakkal, állati indulatokat tápláló