A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

12 annak fénye mellett, mint a napkeleti bölcsek, jussanak el a betlehemi bölcsőhöz és az ő szivükben is szülessen meg az Úr Jézus Krisztus. És hivatásáért lelkesedő lélek kell, mely, mint a jó pásztor, szereti, őrzi, és vezeti a nyájat az Evangyélium áldott forrásaihoz, ahonnan ő is naponként táplálkozik. A lelkipásztornak legelsősorban munkatársai a tanítók, köztük kiválóképen a kántortanítók, kik az egyház veteményes kertjében, az iskolában a jövő egyháztagjait nevelik. Szent kötelességük gondoskodni arról, hogy növendékeink református talajból, református levegőben fejlődjenek. Hála érte a jó Istennek, egyházmegyénk iskolái jó kezekben vannak. Az emberi szívbe bevésődnek az emlékek és erősebb hatások. És az én szivembe hosszú névsor van beírva azokról a tanítóinkról, kik az egyházlátogatási körúton fényes bizonyságát adták hivatottságuknak, becsületes, alapos munkáiknak és egyházukhoz való hűségüknek. És ezek különösképen azok a tanítók, akik még református tanítóképzőből kerültek ki. Ahol még ők, a mi régi, kipróbált véreink a vezetők, nincs is baj egyházi életünkben. Hanem kisebb-nagyobb bajok ott vannak, hol az egyházi életünket és az egyháza iránt való kötelességeit nem ismerő, újabb tanító-nemzedék jutott vezető tanítói szerephez. Több ilyen helyen ék verődött a lelkész és tanító közé. Ez az ék azonban mesterséges munka, gonosz munka. Ezt az éket egyházi életünkből ki kell zárni és az én jó Istenem segítségével ki fogjuk zárni. A mi szegény református egyházunk mostani nehéz életviszonyaiban nem engedheti meg azt a fényűzést, azt a könnyelmű és veszélyes szórakozást, hogy a nagyok és kicsinyek tanítói, lelkészek és tanítók egymással az egyházi élet kárára, feldúlására harcokat vívjanak. Nekünk nem papok kellenek, kik a nekik adott hatalommal visszaélnek, zsarnokoskodnak, és nem tanítók kellenek, kik egyházi felsőbbséget nem akarnak ismerni; kiknek az egyház csak eszköz és út a fizetésre, hanem nekünk olyan lelkipásztorok és olyan tanítók kellenek, kik szívük és lelkük szerint hű szolgái az Úr Jézus Krisztusnak. És itt, Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés, alig lehet eléggé hangoztatni a református lelkész-, és református tanítóképző fontosságát. Ezek egyházi életünk nagy kérdései, miket ha nagy áldozatok árán is, meg kell oldanunk, magunknak kell lelkipásztorokat és tanítókat nevelnünk, mert a kölcsönvett, idegen fiak: mostoha fiak, és elismerés a kivételeknek, de sok esetben mostoha fiak is maradnak. Életkérdés egyházainkra nézve az is, hogy milyen gondnokaik és presbitereik vannak. Általánosságban elmondhatom, hogy egyházmegyénk területén az egyházi gondnokok és pesbiterek hűségesen szolgálják az Anyaszentegyházat. De vannak kivételek és vannak eltévelyedések. Egyházi törvényünk