A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

11 eszköz az Isten kezében, ő az Isten munkatársa, az Isten lelke lebeg felette. Megváltó Jézusunk megkisértetése után a názáreti zsinagógában megjelent, hogy az írásokból felolvasson, s magyarázatait a felolvasott Igéhez fűzze. Ézsaiás próféta könyvét adták a kezébe. Arra a helyre nyitott, ahol ez van írva: az Úrnak lelke van én rajtam. És tartott lelkeket megrázó, hatalmas beszédet, melyből hallgatói boldogan érezték, hogy az Úrnak lelke van ő rajta. Lelkésztestvéreimről én is azt remélem, hogy valahányszor az Igét olvassák és magyarázzák, hallgatóik szive megérzi, hogy az Úrnak lelke van őrajtuk. Meglátják bennük a názáreti Jézus Krisztust, ki elszánt, kíméletlen harcot vív a bűnökkel szemben, de önfeláldozó szeretet-munkát végez a bűnösök megtérítése iránt. Ki nem béres, nem embereknek szolgája hanem hűséges hű pásztor, ki nappalait, és éjszakáit, nyugalmát, békességét örömeit életét áldozza az ő juhaiért. Nem ökölvívó még a megtántorodott és ellene törő névleges egyháztagokkal szemben sem, hanem harcosa a szeretetnek, mely megdicsőült a keresztfán. Ki, ha szent igazságában megtámadják, nemes munkáiban megrágalmazzák: megbizonyítja igazságát, azután megbocsát, sérelmeket, sebeket feled, jóval fizet és szeret. Nehéz munka ez, sokszor minden erőt kimerítő munka, de tudom, hogy az én lelkésztestvéreím igy cselekednek. Nem is az fáj nekem, hogy a kormány és törvényhozás lekicsinylő és megalázó módon járt el velük szemben, mikor fizetésük megállapításánál az útkaparóknál is alacsonyabb fokra értékelte őket, nem véve figyelembe végzett tanulmányaikat és munkájuk értékét; még az sem fáj, hogy az egyháztól nyert fizetésük levonására is kísérletek vannak, pedig azok sok esetben nem elegendők a csupán való kenyérre, öt esztendőben az egyszer öltő ruhára. Hanem az fáj nekem, hogy a hivek lelkipásztoruk anyagi nehéz helyzetét a kőszobor érzéketlenségével nézik; hogy közöttük meglazult, egyes esetekben megszakadt a kapcsolat; megszűnt a bizalom, a tisztelet és szeretet. Ez igy nem maradhat. Lelkipásztoroknak és híveiknek közvetlenebb kapcsolatba, őszintébb, bizalmasabb testvériségbe kell lépniök egymással. Pásztor és a nyáj hogy lehetnének hűség, bizalom és szeretet nélkül? Híveinknek tudatára kell ébredni annak, hogy a lelkipásztori hivatal, hivatás és munka szükséges, áldásos és nélkülözhetetlen. Lelkészeinknek pedig szem előtt kell tartaniok, hogy az egyház képében a lelkész áll a hivek előtt s az egyházhoz való ragaszkodás és hűség azon a kérdésen dől el, hogy a lelkész ajka, munkája és élete az Anyaszentegyház lelkeket formáló erejét miként tudja bevinni, beoltani a lelkekbe. A sikerhez, áldásos munkához kettő kell: az élő hit és hivatásáért lelkesedő, önfeláldozó lélek. Élő hit kell, mely a lelkipásztor élete fefett soha le nem hulló csillag gyanánt ragyogjon. Boldog meggyőződéssel lássák, tapasztalják hívei s