A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. augusztus
4. Tárgyalja a közgyűlés Sándor Benő negyedi ref. lelkész következő indítványát : Nagytiszlelelű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Azon ténnyel kapcsolatosan, hogy a közeljövőben kivitelre kerül egyházmegyénk egyháztörténeti monográfiájának munkája és hogy — amint értesültem — egyes egyházaink presbitériumai kifejezést adtak már abbeli óhajtásuknak, hogy a saját egyházuk történetét a gyülekezet tagjai számarányának megfelelő mennyiségű füzetben különlenyomatként vehessék kézhez, hogy az egyháztagok közt kiosztva, az atyák örökségéhez való ragaszkodás, a hithűség és egyház szeretet tüzét a régi lángolásra szítsák ^ tekintettel arra is, hogy a cél elérésére а рлгокhiális könyvtárakban hallgató monográfiák révén nehezebben valósítható: azon tiszteletteljes indítvánnyal fordulok a Nagytiszteletű és Tekintetes Közgyűléshez: méltóztassék határozatilag kimondani, hogy — amennyiben ennek nyomdatechnikai akadályai nincsenek — az egyes egyházak történetét a lelkek számával arányos példányszámban külön lenyomatban, esetleg bővebb alakban is elkészítteti, hogy e füzetkék az egyes egyháztagok birtokában az atyák hithűségének, egyházszeretelének előmozdítói lehessenek. Egyházunk java iránti legjobb indulattal ajánlva szerény indítványomat a Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés minden tagjának megszívlelésre és pártolásra, kiváló tisztelettel vagyok a Nt. és Тек. Em. Közgyűlésnek Negyeden, 1932 augusztus 13. napján alázatos szolgája Sándor Benő, ref. lelkész. Mivel az Egyházmegyének alapja nincsen, miből az egyes egyházak történetét külön füzetben kiadva a hivek között szétoszthatná, az indítványt nem fogadhatja él; ellenben nem látja akadályát annak, hogy ha valamely egyházban a hivek a külön kiadás diját előzetesen befizetik, hogy a vonatkozó egyház története külön füzetben is megfelelő példányszámban kiadassék. 5. Schmiedt Tivadar bögellői tanító a közgyűlés előtt a hivatali esküt leteszi.