A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. augusztus

- о — 6. Tárgyalja a közgyűlés esperes úr jelentését: Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! „Felvon pedig Sámuel egy követ, és felállttá Mispa és a Sén kőszikla között, és nevezé azt ily névvel : Ében—Haézer és monda : Mind eddig segítséggel volt nékünk az Űr!" I. Sámuel, VII. r. 12 v. Régen történt. Nagyon régen. A Krisztus születése előtt mintegy kétezer esztendővel. Izrael országa nagyon szomorú napokat és esztendőket élt. Régi ellenségei a filiszteusok Éli főpap utolsó napjaiban feltámadtak Izráel népe ellen, tábort ötének Afekben, megütköztek és megverék Izraelt j — elvették az Úrnak ládáját is, meghalt Éii, „elvétetett Izraeltől a dicsősség", a nemzet szolgaságra jutott, s ezzel nyomorúságra is. Erkölcsei meglazultak, vallásos hite megrendült, úgy látszott, hogy sok bűnei miatt elhagyta őt az erős Jehova, felbontotta Ábrahámmal kötött szövetségét, — „a választott nép" büszke cime már csak széttépett rongy, mellyel szenvedés sújtotta könnyeit törölgetheti! . , . De az Úr irgalmas. Nem ember Ö, hogy egyszer tett igéretét megváltoztassa. A bűnöket ugyan büntetés nélkül nem hagyja, — de a megtérő bűnöst újra kegyelmébe fogadja. Sok idő telt el a nagy csapás után, „tudniillik 20 esztendő; és nagy sírást tőn az egész Izrael népe, és megtére az Ürhoz!" Elhányta idegen isteneit, az Astarót bálványt, kitárta szivét a Jehova előtt, s nagy buzgósággal szolgált Nékie ! Isten atyai szive megesett rajtuk, megbocsátott nekik s midőn az áldozatot tevő népet a filiszteusok újból megtámadták volna Mispában, — az Űr maga hadakozott ellenük, meg is verettettek; az Izrael népe a Bethkár kőszikla alatt való helyig kergeté és vágta őket ! A harc befejezte után állíta Sámuel, az igaz és hív szolga, az Űrnak oltárt, s ekkor mondotta: „mindeddig segítséggel volt nekünk az Úr!" * Tisztelt Közgyűlés! Ezt az epizódot azért emeltem ki Izrael népének történetéből, mert határkövet képez a nép valláserkölcsi életében. Az egy Istenben vetett hit megszilárdulásának, s minden időkre való fentmaradásának határkövét! Történtek ugyan kisebb kilengések későbbi időkben is, e magasztos eszme megőrzésének útjáról, volt idő, hogy az a felséges hit ottan-ottan homályba borult, de oly szélesen kiterjedő vallástalanság, hitetlenség, és erkölcstelenség többé nem fordult elő a nép életében. Ilyen megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek, mindig áldásos eredménye van a népek — sőt az eggyes emberek életében is. Határkövet képeznek ezek, amelyeknél a rohanó élet forgatagában egy pillanatra megállapodva,