A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus

r- 19 — küszöbét, melyben látni véltük lelki szemeinkkel e korszakalkotó intézménynek megvalósulását, egyházmegyénk határain belül. A konvent folyó év március 18-án ült össze. Tanügyi bizottsága azonban már előzetesen tárgyalta a tanítóképző-intézet felállításának ügyét, az általunk beadott iratok s a közben más egyházkerületek és egyházak által felterjesztett jelentések, határozatok alapján, s mint konventi képviselőinktől értesültem, mert hiszen a hivatalos lap értesítése szerint „a tanítóképző felállítása ügyében a konvent elhatározta, hogy annak I-sö évfolyamát már a jövő iskolai évben megnyitja, ha a kormány engedélyét addig sikerül megnyerni". A konvent azt határozta, hogy az új törvény alapján, az intézetet maga a konvent állítja fel a saját erejéből, olyformán, hogy az intézetért versenyző egyházak által megépítteti az épületet, a dologi kiadásokat vállalja, csak a személyi kiadásokat kéri, a nyilvánossági joggal együtt az államtól. Ennek kíeszközlésére — egyéb ügyek mellett — küldte fel a püspök urakból álló küldöttséget a minisztériumba. Az ügy ilyen fordulata meglepett engem, s konventi tagjainktól az előzmények után érdeklődve megtudtam, hogy a konventi tanügyi bizottság Komárom ajánlatának beérkezése után, felhívta a másik két kerület íntézőségét is arra, hogy a népesebb egyházaik közül nem volna-e több, amelyek nagyobb ajánlatot tennének? Tiszántúl érdemes püspöke, aki már előzetesen is foglalkozott az eszme megvalósításával, azonnal beadta egyháza, a rimaszombati ref. egyház ajánlatát, amelyben az egyház tulajdonát képező Süttő-féle üres, több holdra terjedő telken, hajlandó az egyház egy teljesen a törvényes követelményeknek megfelelő, új épületet emelni a saját anyagi erejéből, s ezt a felállítandó intézmény és az egyetemes egyház rendelkezésére bocsátani, a dologi kiadások pedig olyformán nyernének fedezetet, hogy minden egyház, minden tanítói állása után évi 100 koronát fizetne állandó évi járulék gyanánt, így befolyna 40.000 korona, a fentmaradó részt pedig szintén az egyházak viselnék, a theol. szemináriumra nézve fentálló kulcs szerint. Ilyen ajánlattal, vagy még nagyobbal mi természetesen nem állhatunk elő. Ugyan felhívtak bennünket is, hogy egy bizonyos időn belül pótajánlatot terjesszünk be, de mi az elnökség komoly megfontolás után, első ajánlatunkon túl, felelősségünk tudatában, — nem mehettünk. Megpróbáltuk ugyan a lehetőség minden módját, a saját lelkiismeretünk megnyugtatása végett, felhívtuk a komáromi egyház vezetőségét arra, hogy a közölt rimaszombati ajánlattal szemben, nem tudnának-e még valamit adni ? . . . A válasz megjött, hogy nem, s mi beláttuk, hogy igazuk van, s jelentettük az illetékes helyen azt, hogy mi többet nem ajánlhatunk fel és hagytuk menni az ügyet a maga rendes utján. Mi abban a hitben vetettük fel az eszmét, s vállaltuk az intézet