A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus

— 13 — A vallásüldözés szomorú korszakában a belviszály által széttépett korinthusi keresztyénekhez intézi a fenti buzditó szavakat, hogy megvilágosítsa elméjüket, szeretetre indítsa szivüket: s szorongattatásaikban» háborúságaik között megmutassa nekik az utat, melyen járniok kell, ha azt akarják, hogy meg tudjanak állani a nehéz idők viszontagságai, megpróbáltatásai között s megőrizhessék drága hitüket, melyre Pál által taníttattak s lettek elvezérelve, mint Krisztusban gyűjtött nyáj! Békesség már rég nem volt meg közöttük a gyülekezetben. Az egyik rész Pálénak, a másik Apollószénak, a harmadik Kéfás, a negyedik Krisztusénak vallotta magát, őt ismerte el vallása fejének. Hitbeli meggyőződésükért kockára tették lelki nyugalmukat, földi javaikat, sőt midőn a nérói üldözések ideje eljött, a legfőbb kincsüket, életüket is! Elfeledték a tudományt, a melyet tanultak, mely a felebaráti szeretetet tartalmazta, — el nagy Mesterüket, akinek sorsát s ebben magaviseletét nem tartották szemeik előtt; hanem az átkos belvíszályt gyakorolták, egymás ellen törtek, akiknek egymás mellett tömörülve kellett volna szembeszállani a nehéz idők súlyos viszonyaival, terheivel. Fájt a nagy apostol szive, szorongató aggodalmak gyötörték nagy lelkét, sötétnek látta a jövőt, szétbomlását egyik nagy alkotásának, a korinthusi gyülekezetnek! Hiszen ő nem erre tanította őket! O a szeretet nagy parancsolatát hirdette nekik, O a tűrésre, szelídségre, jóságra oktatta őket: s ime mégis milyen mélyre süllyedtek, mennyire lecsúsztak a helyes, az általa megmutatott útról. Nagy lelke nem tűrhette el azt, hogy a lejtőn egészen lecsússzanak. Egymásután két levelet küld hozzájuk. Ezekben újból feltárja előttük, amit eddig tanított nekik; az igaz krisztusi evangélíomnak, az igaz keresztyén hitnek egész tartalmát. Feltárja előttük újból a Krisztus felséges életét, hivatását, Istentől nyert megbízatását, a váltság-halált, az ember kettős lényét és hivatását, a földi és mennyei munkamezőt, a két haza javainak igaz értékét, a szeretet nagy törvényét s gyakorlásának áldásos eredményeit, s felmutatja előttük az utakat-módokat, melyeken ezekhez juthatnak. A szeretet kényszerítő hatalmával inti, kéri őket, hogy ne tévelyegjenek, ne ingadozzanak, hanem maradjanak meg abban, aki fő: t. i. a Jézus Krisztusban! Hogy lehessen „dícsekedésük a jó lelkiismeretnek tanubizonyságtétele, hogy isteni szelidségben és tisztaságban, nem testi bölcsességgel, hanem az Istennek kegyelme által való ajándékkal forgolódnak a világban," mert csak igy várhatják, hogy „amint bővölködnek bennük és közöttük a Krisztus szenvedései; úgy bővölködik majd vigasztalásuk is a Krisztus által a minden vigasztalás Istenének kegyelméből." Az apostol buzgó, lankadatlan munkájának, nagy akarásának meg lett az óhajtott, a kívánatos eredménye: a korinthusi hivek magukbaszálltak,