A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. augusztus

— 14 — hitük újra a régi fényben tündökölt, a belvíszályt megszüntették, meghajoltak az apostol nagy hite, tudása, szelídsége előtt, ismét egyek lettek a Krisztusban; s amidőn végigszántott rajtuk az üldözések vihara, a korinthusi egyház megmaradt, megfogyva bár, de törve nem; s a krisztusi hit innét messze világított és terjedt a világon, mint a tenger megbolygatott vizének hullámgyürüje. * ¥ ¥ Tisztelt közgyűlés! Valami drága kincs, valami csodálatos könyv a Biblia! Vigasztalás kiapadhatatlan forrása, lelkierőt nyújtó gazdag tárház, kincsesbánya, Életnek könyve, mely megőrzi lábainkat az eleséstől, megtart a becsület útján és kiragad bennünket a kétségbeesés karjai közül. Egy elcsüggedt vándor útján, egy tépett-sáros papírdarabot kerget a szél. A vándor felveszi, azt hiszi, hogy bankó, megnézi: a Biblia egy levele. Már el akarja hajítani, mikor szemei egy tiszta sorra esnek, ahol ez van megirva: „Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok és megvagytok terheltetve és én megkönnyítelek titeket!" A vándor magábaszáll, a levelet elteszi keblébe, könnyűnek tetszik már a továbbmenés előtte, nincs csüggedés szívében, mert tudja, hogy van aki gondot visel róla, Az, aki útjára e lapot küldötte! Karácsony estéjén egy szegényes házikó ablakából egy kis fehér lapot sodor ki a szél. Egy özvegy kis leánykája irja a Jézushoz, küldjön neki karácsonyi ajándékot, mert anyja oly szegény, hogy ők éheznek s neki ilyet nem vehet. Egy arra haladó ember felveszi a szél által sodort levélkét, megemlékezik arról, aki e szent estén született s másnap reggel már ott van a házikó asztalán a kért ajándék. Micsoda isteni erő van e drága könyv soraiban, betűiben, amely még a hitben közönyöseket is képes jócselekedetek gyakorlására felvillanyozni! Ez a drága könyv drága kincs: az én boldogságom, vigasztalásom, üdvösségem is, amidőn szeretett anyaszentegyházunk, ebben egyházmegyénk elmúlt évi közállapotain végig tekintek. Alig valami az, ami örömmel vagy csak megnyugvással is tölthetné el aggódó lelkemet. Mennyi szép reménység elmúlt, mennyi keserves megpróbáltatás zúdult reánk ennek az esztendőnek folyamán is. „Szorongattatások, szükségek, nyomorúságok, háborúságok, melyeket mint Istennek szolgái, sok tűrésekkel kellett és kell elviselnünk, hogy ne szidalmaztassék a mi szolgálatunk!" De kezdjük legelői. Az állammal szemben való viszonyunkban nincs változás. Sok szép ígéretet kaptunk ez évben is, de eddig még semmi sincs azokból beváltva. Törvényeink nincsenek szentesítve, de ígéretről többször olvashattunk, hogy most már rövidesen szentesítve lesznek. Mit foglal magában e szó