A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. augusztus

Fáj megválnunk a vezérférfiútól, ki mint messze fénylő fáklya világított előttünk az időknek ránk boruló nagy sötétségében. Erős kezei szilárdan tartották egyházmegyénk kormányrűdját segítve szive odaadó hűségével esperesünket, mikor az emberi indulatok, bősz elfogultság és vak hitetlenség viharokat zúdított ellene. Szerető szive dobogását éreztük, bátorító szavát hallottuk, midőn hatalmas ellenségek törtek reánk. Mint amikor Pál apostol búcsúzott az efézusi gyülekezet véneitől s azok sírtak, midőn hajóra szállt (Csel. 20.), mi is megkeseredve búcsúzunk egyházmegyénk világi apostolától, ki semmi előtt nem vonogatta magát, ami nekünk hasznunkra való volt; ki köztünk szolgált az Úrnak nagy alázatossággal, hirdette az Istenhez való megtérést meggyőző erővel és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitet hatalmasan. Fáj nekünk, hogy gyűléseinken nem halljuk többé gyönyörű szép beszédeit s az ő orcáját többé nem látja egy is midnyájunk közül, kik között általment, prédikálván az Istennek országát. Könnyes szemmel kérjük az Istent, hogy áldja meg, tőlünk ahova általment! Azokban a maradandó hatásokban, miket bölcs tanításaival és élete példájával ránk gyakorolt, — abban a sikeres és áldásos munkában, mellyel egyházunkat építette, érezzük, hogy a szivünkben velünk marad. Ezzel a közös nagy vigasztaló érzéssel és abban a reménységben hogy láthatjuk még az ő orcáját, Komáromi Református Egyházmegyénk dr. Erdélyi Pál urat egyértelemmel megválasztja tiszteletbeli örökös gondnokának. A megüresedett egyházmegyei gondnoki szék betöltésére a közgyűlés a szavazást elrendeli s annak foganatosításával esperes urat megbízza, helyettes gondnokul pedig dr. Mohácsy János lemondó kijelentése után dr. Gaál Qyula urat, mint következő legidősebb tanácsbírót, felkéri. 3. Vermes Blanka madari, Fehér Júlia magyarsóki, Tamássy István kulcsodi tanítók a közgyűlés színe előtt a hivatalos esküt leteszik.