A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. augusztus

- 36 ­meleg szivével, melybe ha valakit befogadott, azt onnét soha­sem bocsátotta ki: — kihull szemeinkből a bánat könnye, mellyel siratjuk veszteségünket. Nem volt eredménytelen az ő élete. A kulcsodi egyház, amidőn odament 38 évvel ezelőtt, a pusztulás képét mutatta. Az ő fáradtságot nem ismerő mun­kája nyomán mindenek megújultak: a templom, az iskola, a lelkészi lakás, a tanitói lakás, mely utóbbi már halála előtt kevéssel épült nagy költséggel egészen újonnan. A kis egy­háznak virágzó magtárt szerzett, mely ma már két vagont meghalad s az egyház fenntartásának egyik erős alapját ké­pezi. Hű szolgája volt a mi Urunk Jézus Krisztusnak, munká­jának nem csinált cégért sípolással, de többet munkálkodott zajtalanul, mint sok mások anyaszentegyházunk építése körül! Szeretett családja fájdalmát enyhitse a mi részvétünk, nyugvó hamvai pedig legyenek általunk megsiratva, megkönnyezve s Istenünk gondviselő kegyelmébe ajánlva! . . . d) Néhány rövid nappal ezelőtt tért pihenőre, egyház­megyénk tanitói karából, Takáts Sándor ekeli nyugalmazott tanító, életének 76-ik évében. Egy évtizede, hogy elhagyta nemes munkaterét, ahol páratlan hűséggel, becsületes lélekkel buzgón fáradozott. Sőt számottevő tényező volt egyház­megyénk tanító testületében is, vezetve — irányítva azt. Sze­rette egyházunkat, vallásunkat s ebben nevelt fel egy egész nemzedéket. Munkájának eredménye ma is, sok idő multán is meg fog látszani Ekeiben, hol hálás kegyelettel emlékeznek reá. Mi is tegyük le hamvadó poraira elismerésünknek illatos rózsáját. „Tégy jól Uram ez igaz szivű emberekkel a Te mennyei országodbn!" V. Változások a lelkészi és tanítói karban. a) A hetényi lelkészi állás ügye a mult évi ker. gyűlés alkalmával tartott bírósági ülésen eldőlvén: Zsemlye Lajos úr választása megerősíttetett, illetve bíróságunk Ítélete hely­benhagyatott. Ez alapon én a törvényes határidő letelte után az engedélyt a hetényi egyháznak tiszt. Zsemlye Lajos úr beiktatására megadtam. A beiktatás foganatosításával nt. Soős Károly főjegyző ural megbíztam, aki ezt december 19-én fo­ganatosította is s ezáltal e soká elhúzódott ügy végleges be­fejezést nyert s a gyülekezet békessége nyugalomra talált. b) Nincsen ily szerencsés helyzetben Csallóköz-Aranyosi amelynek általunk megerősített lelkészválasztása a kerület,

Next

/
Thumbnails
Contents