A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. augusztus

- 37 ­bíróság által megsemmisíttetvén, új választás lett elrendelve. A gyülekezet a meghivás mellőzésével egyenesen a pályázat hirdetést kérte tőlem, amit teljesítettem is. A pályázati határ­idő lejárván, a beadott pályázatokat a minősítő bizottság át­vizsgálta s mind a 4 pályázót rnegválaszthaiónak kijelentette. A törvény által előirt 3 heti határidő betartásával a választást f. évi márciusra tűztem ki s választási elnökökül ní. Gálffy Géza e. m. t. bíró és tek. Nagy Nándor e. m. t. bíró urakat küldöttem ki. A választás minden zavaró incidens nélkül, szabályszerűen lefolyt s eredménye ismét Tóth Béla s. lelkész úr megválasztása lett. A felebbezési határidő 13-ik napján, az ellenpárt a választás elleni felebbezést beadta s az előírt 1500 korona bírói költséget lefizette. Én a felebbezést a törvény értelmében letettem a Presbytériumhoz, majd a válasz beérkezte után az e m. ügyész úrhoz, akinek véleménye alapján a vizsgálatot a felhozott vádakra elrendeltem, s fo­ganatosításával Dr. Szijj Ferenc e. m. t. biró urat biz­tam meg. — Ő három napi vizsgálat után az iratokat hozzám megküldvén, az ügyet referálás végett nt. Soós Károly t. biró úrhoz elküldöttem s egyúttal a teljes bíróságot julius hó 26-ra egybehívtam ítélethozatalra. — A teljes biróság egyértelemmel a lelkészválasztás megerősítését mondotta ki, elutasitván a föhebbezést. — Ezen Ítéletet a föllebbezők újból a kerületi biróság elé föllebbezték; s így ismét csak olt vagyunk a hol egy évvel ezelőtt. c) A paíasi lelkész választási per nyugvó pontra jutott Ugyanis tiszt. Kiss János úr hiányzó állampolgárság okmá­nyát megszerezte s hozzám beterjesztette, s így a meghirde­tett pályázat lejárta után összehívott min bizottság őt rneg­választhaiónak jelentve ki a többi pályázókkal együtt. A válasz­tás határidejét a törvényes 3 hét szem előtt tartásával 1926 évi október hó 18 ára tűztem ki s annak lefolytatására nagyt. Marcsa Sándor lelkész és tek. Kádár Árpád alistáli lakos ura­kat küldöltem ki. A választás szabályszerűen folyott le s egyhangúlag tiszt. Kiss János lelkészt választották meg. — A 15 napi határidő letelte alatt felebbezés nem adatván be, a választást megerősitettem, s a megválasztott lelkész elszállí­tására az engedélyt megadtam s beiktatására nt. Kóczán Mór cs.-radványi lelkész urat kértem fel, aki ezt teljesítette is. d) A komáromszentpéíeri lelkészi állásra pályázatot hirdettem meg, melynek eredményekép beadott 8 pályázatot a minősítő bizottság átvizsgálván, mind valamennyit választás alá bocsájíotta Ez alapon én, a törvény §§-ainak szemelőtt tartá-

Next

/
Thumbnails
Contents