A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július
— 13 — a pozsonyi egyházközség tagja, s mint ilyen, nem Nyitrán, hanem Pozsonyban tartozik egyh. adót fizetni. Ezen tényállás alapján adott a biróság megbotránkozásának kifejezést a nehézményezett presb. határozat felett ; ezen határozat bántó, sőt súlyosan sértő kifejezéseinek egy egyh. jkvben semmi körülmények között nincs helye, — legkevésbbé pedig a jelen esetben, amidőn a sértő kitételek helyessége semmivel sem igazoltatott. — A nyitrai presbyterium s annak elnöke eljárását nem menti, csupán enyhíti ama körülmény, hogy határozatuk meghozatalánál tévedésbe ejtette őket a f.-baranyai esperes 746/916. sz. levelének ama részlete: „Borza százados elutasittatott azon kérelmével, hogy az 1915. évi egyh. adót Pécsett fizesse"; látszatra épitve halmozták el tehát bántó kifejezésekkel azt az egyháztagot, akivel szemben hazafias és becsületes kötelesség teljesítése folytán ilyesmi helyett csupán elismeréssel lett volna szabad élni' A fegyelmi eljárás, hogy hivatalból nem rendeltetett el a nyitrai presbyterium és lelkész ellen, s hogy e helyett a biróság csak a szigorú utasítás és miheztartás elrendelésére szorítkozott, annak csak a tévedésbeejtés volt az egyetlen oka; jövőre azonban a biróság ilyen helytelen eljárás esetén a legsúlyosabb megtorlást fogja alkalmazni a nyitrai presbyterium és lelkész ellen. A jogerősség a hivatkozott törvényszakasz utolsó bekezdésén alapszik. Az elnök konstatálja, hogy az Ítélet kihirdetésénél az érdekelt felek közül a következők voltak jelen: Borza Béla, dr. Egressy Sándor, Sedivy László, Makay István. Ezután a biróság elnöke elrendeli, hogy feleknek az Ítélet hiteles kiadmánya kézbesitessék. Tóth Kálmán Kacz Lajos egyházi elnök. világi elnök. Vargha Sándor ehm. aljegyző, tanácsbiró. 7/1916. sz. Jegyzőkönyv. Felvétetett Komáromban 1916. évi julius 25-ik napján a koráromi ref. egyházi bíróságnak, mint fegyelmi bíróságnak Mórocz Mihály ógyallai lelkész elleni ügyben tartott tárgyalásról.