A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 104 — "Jegyzőkön yu, mely felvétetett Révkomáromban 1914. július 28-án, a komáromi reform, egyházmegyei biróság, mint fegyelmi és közig- bíróságnak, a komáromi ref. egyház tanácstermében tartott rendes üléséről Jelen voltak a biróság részéről: nt. Tóth Kálmán esperes, ki a tárgyalást vezeti; tek. Kacz Lajos e. m. t. biró, mint helyettes gondnok; dr. Szily János, Szentiványi Zsigmond, Konkoly Thege Béla világi, — Balogh Elemér, Borza Mór, Boross Kálmán, Kiss Pál, Udvardy Gyula és Gyalókay László egyházi tanácsbirák; ez utóbbi ugy is, mint a biróság jegyzője. 1. Elnöklő Esperes megállapítván a biróság határozatképességét, jelenti, hogy mélt. Kálmán Rudolf e. m. gondnok úr, a megjelenésben betegség által akadályozva levén, a társelnöki székre, az E. T. V. t. cz. 11. §. a) pontja alapján, tek. Kacz Lajos, mint a megjelentek közül hivatali idejére nézve, legidősebb világi tanácsbiró illetékes és őt annak elfoglalására kéri, aki is azt elfoglalván, az ülést megnyitja. 2. Az időszaki tanácsot, egy évi időtartamra az E. T. V. t. cz. 18. §-a értelmében, a biróság a következőleg alakítja meg. Rendes tagok: Gyalókay László, Borza Mór, Konkoly Thege Béla. Póttagok. Udvardy Gyula, Pogrányi József, Dávidházy János. 3. Tárgyalás alá kerül Bakcsy Dániel nyitrai egyháztag adó fel­szólamlási ügye. Elnök az V. t. cz. 54. §-a alapján, a biróság érdektelenségét, valamint a feleknek a tárgyalásra való törvényszerű megidézését meg­állapítván ; jelenti, hogy a tárgyalásra panaszos nem jelent meg, sem képviselőt nem küldött, — a nyitrai egyház képviseletében pedig Sedivy László lelkész van jelen. Ezek után elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását. Dr. Szily János előadó ismerteti az ügy állását, melynek megtörténte után a nyitrai egyház képviselője él a törvény V. t. cz. 91. §-ban biztosított szólásjogával. Mely után a bizonyítási eljárás befejeztetvén, Elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskozás után nyilt ülésben kihirdeti a biróság egyhangúlag hozott határozatát. ítélet. Az egyházmegyei biróság a nyitrai ref. missiói egyház presbytériumának 1914. évi márczius hó 22-ik napján hozott határozatát helybenhagyja s a felebbezésnek helyt nem ad. Erről a fölebbezőt s a nyitrai egyházat értesíteni rendeli.

Next

/
Thumbnails
Contents