A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július

— 105 — Indokok. A nyitrai ref. egyház elöljáróságának hivatalos jelentéséből meg­állapítható, hogy Bakcsy Dániel fölebbezéssel élő egyháztag 140 kor. 40 f. állami adója után, az E. T. III. t. cz. 13. §-nak 14. pontja alap­ján 12 kor. személyi, 14 kor.. 04 fill, vagyoni, 15 kor. épitési és 8 kor. iskolai adóval és igy összesen 49 kor. 04 fillérrel, a törvénynek meg­felelően lett megadóztatva s igy a nyitrai presbytérium helyesen hozott határozatát helyben hagyni s a felebbezést elutasítani kellett. Felebbezőnek azon panasza, hogy egyházi adója nemhogy csök­kent volna, hanem a két év előttihez emelkedett, abban találja magyará­zatát, hogy a felebbező időközben magasabb fizetési osztályba lépett, állami adója emelkedett s igy ez által az egyházi adója is magasabb lett. Az egyházmegyei biróság nem hagyhatja figyelmen kivül Bakcsy Dánielnek úgy a felszólamlásban, mint a felebbezésben használt ki­fejezéseit, ezek nagy általánosságban ugyan, de mégis azon határhoz közel mozognak, ahol az egyházi elöljáróság ellen használt kifejezések alkalmasak lennének a fegyelmi eljárás megindítására; hogy az ehm. biróság ennek megindítását ez alkalommal mégis mellőzte, oka abban a körülményben keresendő, hogy a biróság a jelen esetben, az egyházi béke szem előtt tartása miatt, tartózkodott a megtorló intézkedések foganatba vételétől. Nyomatékosan hangsúlyozza azonban, hogy a jövő­ben nem lesz tekintettel azokra, kik az egyház békéjét ily módon meg­bolygatni s a jó egyetértést megzavarni akarják. Ugyancsak a fenti okból Olasz Imre gondnok indilványának tárgyalásába sem bocsátkozott a biróság. 4. Tárgyalás alá kerül Békássy Nándor izsapi ref. énekvezér fegyelmi ügye. Elnök az V. t. cz. 54. §-a alapján a biróság érdektelenségét, vala­mint a feleknek a tárgyalásra való törvényszerű megidézését megálla­pítván ; jelenti, hogy a tárgyaláson panaszos Fekecs Sándor gondozó lelkész személyesen, az izsapi leányegyház részéről Tamásy Kálmán gondnok jelentek meg, — panaszlott Békássy Nándor sem meg nem jelent, sem a tárgyalásra képviselőt nem küldött. Ezek után elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását. — Dr. Szily János előadó biró ismerteti az ügy állását, melynek megtörténte után Tamásy Kálmán a leányegyház képviselője lett egyes tényekre nézve kihallgatva. Panaszos lelkész szólásjogával nem élt. Mely után a bizonyítási eljárás befejeztetvén, elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskázás után, nyílt ülésben kihirdeti a biróság egyhangúlag hozott határozatát.

Next

/
Thumbnails
Contents