A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1905. július

— 18 ­szekre nézve gyümölcsözővé tenni" — elvben elfogadja azzal a hozzá­adással, hogy a szerzési dij egészen a lelkészeket illesse, a kezelési dij pedig 2%-nál feltétlenül magasabb legyen, mert a magánfelekkel kötött biztosításoknál is magasabb. A lelkészértekezlet az indítványt elfogadja és felkéri az egyházkerületet, hogy ez ügyben bővebb tájékoztatást adni kegyeskedjék. II. Ugyanezen kör, tekintettel arra, hogy a kerülettel szerződé­ses viszonyban álló Adriai biztositő-társulat a lelkészek, mint ügy­nökök mellé minden községben ügynökséget állit, amely ügynökség­nek határozott czélja, hogy az eddig kerületi kapcsolatban levő fele­ket elbalászsza, hogy igy a társulatnak pusztán a kevés koczkázattal járó és feltétlen biztos fedezetű egyházi épületek maradjanak meg: felkéri egyházmegyénk utján a kerületet, miszerint az Adriai biztosító­társulatnál oda hatni kegyeskedjék, hogy ott, ahol a társulatnak a lelkész az ügynöke, másik ügynökséget ne állítson, illetve a meg­levőket szüntesse be. Értekezletünk az indítványt magáévá téve, az egyház­kerületet e tekintetben leendő intézkedésre az egyházmegye utján kéri. III. Ugyanezen kör a már több izben előfordult azon viszás körülményből kifolyólag, hogy bár eléggé népes pápai theologiánk, ugy hogy minden legáczióba jutna theologus, mégis igen sok eset­ben VII., söt Vl-ik gimnáziumi tanuló megy tekintélyes gyülekeze­tekbe és fiatal embernek szájába nem illő, a gyülekezetben botrán­kozást keltő beszédet mond el, mert theologusaink egyrésze a nekik jutott legácziót eladja, felkéri egyházmegyénk utján a kerületet, bogy e tárgyban hozott régebbi határozatának érvényt szerezni szíves­kedjék, vagyis hogy nagy legáczióba — elkerülhetlen esetet kivéve — csakis theologus mehessen és csakis az igazgatóság által átnézett és engedélyezett beszéddel léphessen fel a szószékbe. Értekezletünk az egyházmegye utján az egyházkerü­letet megkeresi, hogy ez ügyben régebbi határozatának érvényt szerezni méltóztassék. IV. Az alsó-csallóközi kör azon alkalomból, hogy a legközelebbi zsinaton a lelkészi és tanítói kart mélyen sértő nyilatkozatok hang­zottak el a lelkészek és tanítók képzettségük, munkásságuk és erkölcsi

Next

/
Thumbnails
Contents