A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. július
január 1-én kiállított 200 frtos kötelezvény, melynek kamathátraléka 34 frt 65 krt, továbbá 1890. febr. 8-án kiállított 73 frt 43 kros kötelezvénye, melynek kamathátraléka 20 frt 96 krt tesz, végül egy 1890. évi julius hó 1-én kiállított kötelezvénye, melynek kamathátraléka 28 forintot tesz ki. A presbytérium ezen követelésekre vonatkozólag kijelenti, hogy ezen kölcsönöket nevezett lelkész a presbytérium megkérdezése nélkül vette fel. A lelkész a küldöttség által megkérdeztetvén, hogy miként tudja biztosítani az egyház irányában fennálló tartozását, kijelenti, hogy kész összes tőke és kamattartozásának biztosítására egy új kötelezvényt 445 frt 43 krra kiállítani és miután sem ingatlan biztosítékot nem nyújthat, sem pedig érette kezességet vállalni senki sem hajlandó, önként felajánlja, hogy fenti adósságának biztosítására leköti évi 80 frt készpénzfizetését, feljogosítván az egyház mindenkori vagyonkezelő gondnokát, hogy készpénzfizetését az egyházzal szemben fennálló tőke és kamattartozásának törlesztésére visszatarthassa. Tekintettel arra, hogy adós lelkész úrtól semminemű más biztosítékot szerezni nem lehet, továbbá arra, hogy vagyon hiányában eszközlendő per utjáni behajtásnak sem lenne kivánt eredménye, a küldöttség ezen módon az egyház veszélyeztetett követelését némileg biztosítva látja és a lelkész úr által kiállított új 445 frt 43 kr értékű kötelezvényt átveszi, neki pedig az érvényüket vesztett kötvényeket nyomban visszaadta. 8. Elővétetett a kimutatás 10., 11. tétele alatt foglalt, Bihary Imre által 1889. január 1-én 10 frt 22 krról és 50 írtról kiállított kétrendü kötelezvény, melyeknél a kamathátralék 1896. év végével 12 frt 92 krt tesz ki. A presbytérium meghallgatása után felhívja a küldöttség nevezett adóst, ki ez idő szerint az egyháznak gondnoka is, hogy a két kötelezvényt oly alakjában, a miként kiáliitva van, el nem fogadja, hanem gondnoki minőségéből is kifolyólag megkívánja, hogy tartozását egyébként is biztositsa. Az adós erre kijelenti, hogy kész összes tőke és kamattartozásáról vagyis 77 frt 92 krról új kötelezvényt kiállítani, melyet az adós neje Zsillé Ilona is aláirand. A küldöttség ezt sem tartván teljesen elegendőnek, utasítja a gondnokot, hogy a tartozásra kezest is állítson, mire Fekecs Rezső fizetői kezességét az újonnan kiállított kötelezvényre való rávezetéssel elvállalta. Miután Bihary Imre a 77 frt 72 kr tartozásáról saját maga, neje Zsillé Ilona, valamint