A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1896. június

— 25 ­Dr. Darányi lgnácz székfoglaló beszéde. Tisztelt egyházmegyei közgyűlés! Midőn a dunántuli egyházkerület egyik legnagyobb s öt vármegyére terjedő egyházmegyéjének, a komáromi ev. ref. egyházmegyének gond­noki székét elfoglalom, hálásköszönetet mondok a bizalom azon fényes megnyilvánulásáért, mely irányomban majdnem osztatlanul nyilvánult. Teljes tudában vagyok azon nagy föladatnak, melyre csekély erővel vállalkoztam s ha mégis azt hiszem, hogy talán sikerülni fog e föladat­nak megfelelni, erre az a remény biztat, hogy azok, kik bizalmukat nekem előlegezték, nem fogják megtagadni tőlem azon támogatást sem, a mely nélkül e bizalmat nem vállalhatnám el. De biztat engem azon körülmény is, hogy nagyrabecsült elnöktársamban oly férfiút van szerencsém tisztelhetni, kinek egyházi téren szerzett gazdag tapasz­talatai azt, a mi hiányzik, mindenkor pótolhatják. Első kötelességem e helyütt kegyelettel megemlékezni boldog emlékű hivatali elődömről, Beöthy Zsigmondról, a kihez nemcsak közös czél és közös kötelességek érzete, hanem őszinti barátság kö­teléke is fűzött. A gondviselés neki megengedte érni azt, amit ő magának annyira kivánt, hogy zsenge korától késő öregségeig szol­gálhatta egyháza ügyét. Közel 60 évnek legjobb erejét áldozta ő egyházunk ügyeniek s magában ebben a székben több mint tiz évet töltött. Az ő ta­pasztalatait és buzgóságát, lelkesedését és mindenre kiterjedő figyel­mét nem pótolhatja, fájdalom, senki. De pótolhatjuk talán mind­annyian együttvéve, ha mindegyikünk több időt, több fáradságot fog szentelni, mint eddig, az egyház ügyeinek és vezérfonalul az ő hagyományait tekintjük. Igy fogjuk egyházaink és iskoláink ügyét előbbre vinni s lia azt előbbre vittük, akkor meg is szenteltük az ő nemes emlékezetét. Nagy a mi föladatunk tisztelt uraim ; az ország egy nem cse­kély részében annyi egyházközségben és annyi hitsorsosunk között a valláserkölcsöt és a hitéletet fejleszteni ; mert igaza van koszorús költőnknek, a ki azt mondta, hogy : »drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanit.« Az a vallásosság, melyet mi ápolni és fej­leszteni akarunk, egyaránt távol van a hitetlenségtől és felekezeti sziikkeblüségtől.

Next

/
Thumbnails
Contents