A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. július

72 30. Tárgyaltatott a theológushiány kérdése, a drégelypalánki református egyházmegye lclk'észértckezletének 1942. julius hó 16-án kelt előterjesztése alapján. A lelkészértekezlet tárgyalás alá vette Püspök Ur 2131—1942. számú, az esperesi hivatalhoz küldött levelét, amelynek alapján a nem kívánatos helyzettel fenyegető theológushiány kérdésében a következő álláspontot foglalta el. A lelkészértekezlet nem csodálkozik azon, hogy a theológiákon megcsappant a hallgatók száma. Ennek oka szervesen gyökerezik a lelkészek, segédlelkészek anyagi és gazdasági helyzetében. Segédlelkészeinknek a múltban annyi jövedelmük sem volt, mint egy díjnoknak, emellett ki voltak téve annak, hogy gyakori áthelyezések, kirendelések által könyveik, holmijuk erősen rongálódott. Ha egy-egy lelkészi állás megüresedett, gyakran szomorú vesszőfutáson kellett átmenniök, miközben keserű szívvel kellett látniok, hogy nem mindig a képesség, a készültség, hanem sokszor egészen távolálló körülmények döntöttek sorsuk és elhelyezkedésük felett. Nem lehetett egészségesnek venni azt az időt, amelyben minden pályázót egyszerre nein is egy, hanem két helyre is megválasztottak, mert ez a gyülekezetek értékének alábecsülésére vezetett és a hivek felekezeti öntudatát rontotta. Még kevésbbé lehet ideálisnak nevezni azt az állapotot, amelyben egy közepes értékű egyház megüresedésekor 33 pályázat érkezik be s egy egészen gyenge egyház állását kilencen pályázzák meg, köztük három jeles és két külföldet járt segédlelkész, inert ez az állapot felnagyítja az önérzeteskedésre egyébként is hajlamos falusi nép egyházi elfogultságát. Nem csodálkozik a lelkészértekezlet azért sem a theológushiányon, mert hiszen nemrégiben egyik egyházi főfunkcionáriusunk ékes szavakkal igyekezett lebeszélni a lelkészi pályáról a már kerítéseinken belül levő lelkészi okleveles urakat s eltanácsolni őket a gazdasági és kereskedelmi pályákra, mintha éppen ezek a pályák lettek volna a leginkább kongeniálisak a lelkészi hivatással. Most aztán ne csodálkozzunk azon, hogy a magyar fiatalság valóban megkereste és megrohanta a kereskedelmi és gazdasági kenyérkereseti lehetőségeket, amelyeken önérzetének és egyéni értékének veszélyeztetése nélkül nagyobb anyagi javakhoz jut, mint a lelkészi pályán. Nem csodálkozik a lelkészértekezlet azon, hogy kevés a theológus, mert ezt látja a dolgok rendjének. A választottak mindig kevesen voltak. Lelki dolgoknál, eszmények szolgálatában sosem volt jó a túltermelés. Maguknak az eszményeknek megszürkülésére és értékcsökkenésére vezet az eszményekkel foglalkozók, harcolók súlyának csökkenése. Inkább két helyre válasszák meg egyszerre a pályázót, mint 33-an futtassanak egy állásért. Egyik sem kívánatos, de a két rossz közül a kisebbet kell választani. Amikor gazdasági okok működnek közre az ifjúság pályaválasztásának kérdésében, akkor derül ki, hogy valóban kik az egészen lelki emberek. Ha egyházunkban a meglevő megcsappant létszámú lelkészjelöltek és lelkészek valóban lelki emberek, többet érnek és használnak Krisztus ügyének, mintha volna itt egy olyan palástos sereg, amelynek nagyobb része nem lelki érdekből kényszerítve jött volna Krisztus szőllejébe munkálkodni. Inkább két gyülekezetben teljesítsen szolgálatot egy lelkész, inkább két ember terhét hordozza egy lelkész, de szivvel és lé-