A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július
tattak. Minthogy ezen választások szabályszerűen folytak le, azokat a Vallás és Közoktatásügyi Miniiztérium is tudomásul vette, közgyűlés megerösiti, illetve jóváhagyja. Közgyűlés iskoláink uj munkásait szeretettel köszönti, munkájukra és életükre a kegyelem Istenének minden áldását kéri. Közgyűlés fájdalommal veszi tudomásul, hogy Pozbára a katonai szolgálatot teljesítő Szilva Árpád tanitó helyettesítésére megfelelő munka erőt nem lehetett beállítani s a tanítást Végh Mária tanítónő végezte váltakozó tanítással megbetegedéséig, az ő megbetegedése után a négy egyházközség gondjaival, két állami iskola vallásoktatásával megterhelt lelkipásztor sem vállalhatván el a tanítást, 81 gyermekünk a tanügy nagy kárára hónapokon keresztül tanításban nem részesült, csak a tanév végén a lévai királyi tanfelügyelőség előzékenysége folytán lehetett a tanítást újból megkezdeni, aki Jakubács András V. éves tanítójelöltet rendelte ki Pozbára. Egyidejűleg Végh Mária tanítónő is visszatérve szabadságáról újból megkezdte s a tanév végéig folytatta a tanítást. Közgyűlés fájdalommal veszi tudomásul, hogy az újbarsi Il-ik tanítói állás, amely 1933. évben szerveztetett és töltetett be, amikor is a tanulók létszáma 71 volt, a tankötelesek létszámának 4I-re csökkenése folytán nem töltetett be, mivel az állás fenntartásához az államsegély nem kérelmezhető. Tekintettel azonban arra, hogy az egyházközség szerzett jogáról nem mondhat le, közgyűlés felhivja a presbitériumot, hogy az állami tanügyi hatóságoknál jelentse be az állás szüneteltetését mindaddig, amig a kivánt és remélt létszám újból meg lesz akár a születések számának emelkedése, akár esetleges telepítés által. Közgyűlés örömmel köszönti mindazon megnyilatkozásokat, megmozdulásokat, amelyek a magyarság lelkiegységének megvalósítására törekszenek. Ezekben