A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

a közélet terén is elismerték. Egyházmegyei tanácsbiró, lelkészegyesületünknek alelnöke volt. Később nemzet­gyűlési képviselő, majd kormánybiztos lett. Egyházi életünk és társadalmi életünk hü és fáradhatatlan har­cosának, munkásának adjon nyugodalmat az Ur! Em­léke legyen áldott közöttünk, a lévai és apagyi gyü­lekezetekben ! Gyászoló családjának jegyzőkönyvi kivo­natban fejezze ki közgyűlésünk igaz, mély részvétét. Közgyűlésünk őszinte kegyelettel jegyzi fel jegy­zőkönyve lapjaira Antal Lajos nyug. tanitó emlékét, akit f. év április 14-én Léván 73 éves korában haza szólított az Ur! Előbb nagymarosi, majd nagyölvedi és barsbesei gyülekezetünk tanítója volt. Egyéniségét szerénység és rokonszenv, munkásságát pedig a hű­ség és lelkiismeretesség jellerhezte. Emléke legyen ál­dott közöttünk ! Gyászoló szeretteinek közgyűlésünk jegyzőkönyvi kivonatban fejezze ki igaz, mély részvétét. Közgyűlés megbecsülő elismeréssel és szeretettel jegyzi fel jegyzőkönyve lapjaira, hogy Kis Pálné szül. Steffel Rózsa garamsallói és özv. Holló Gézáné szül. Koszorús Margi ujbarsi tanítónők hűséges odaadással és hivatásérzettel folytatott tanítói munkájuktól meg­válva nyugalomba vonultak, Vida János hölvényi ta­nító pedig állami szolgálatba lépett. Közgyűlésünk éle­tükre s további munkájukra a jó Isten gazdag áldá­sát kéri. Szeretettel köszönti közgyűlésünk dr. vitéz Nagy Béla és dr. Demény Gyula egyházmegyei gondnokokat, Kovács Károly bori, Szűcs Lajos szódói lelkipásztorokat abból az alkalomból, hogy Kormányzó Urunk részükre a nemzetvédelmi keresztet adományozta. Életükre s ál­dozatos munkájukra a jó Isten minden áldását kéri. Közgyűlés tudomásul veszi, hogy Brányik Erzsé­bet Garamsallóra, Szentpéteri János Hölvénybe ren­des tanítókká, Petrovics Jolán [yjagypeszekre, Konta •Mártha Lévára ideiglenes helyettes tanítókká válasz­9

Next

/
Thumbnails
Contents