A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

Ítélete szerint azon alapul, hogy egyházi törvényeink a bí­róságnak nem adnak sehol olyan jogot, hogy fegyelmi Íté­letet a felebbezésre való tekintet nélkül azonnaii hatállyal ruházzanak fel s igy a jogerőre emelkedés ténye adhat csak az Ítéletnek végrehajthatóságot. Ami pedig az első fokú bí­rósági ítélet ama részét illeti, mely szerint az Ítélet mind­addig érvényben marad, mig a panaszlottak vétkességüket jóvá nem teszik, tehát a presbitérium által a templomi ülésrend tárgyában hozott határozatoknak magukat alá nem vetik, ellentétben áll az E. T. VI. t. c. 47 §. B. pontja 6 kikezdésében foglalt rendelkezéssel s igy azt meg kellett változtatni Az urasztalától való eltiltás 3 évi időtartamát az a tény indokolja, hogy 13 panaszlott között bizonyára akad olyan, aki megbánja bűnét s ezek esetében súlyos lenne az 5 évi, tehát maximális időtartam, viszont ha akad csökönyös, dacoskodó, aki magát az anyaszentegyháznál is erősebbnek tartja, gőgös, aki Isten előtt nem hajtja meg fejét s az Igét nem engedi szivéig, ha három év után is makacskodik s kijelölt helyét, mely három év alatt is vál­tozik nem foglalja el, módjában lesz az egyházközségi bí­róságnak ellene újból eljárni. Az itélet kihirdetésénél jelen volt felek nyilatkozatra h ratván fel, ügyész és az egyház­képviselői a bíróság itéleteben megnyugodtak, panaszlot­takkal a bíróság Ítélete Írásban közöltetik. Ezen itélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül felebbezni lehet az egyházkerületi bírósághoz. II. A bíróság mint I. fokú fegyelmi bíróság a követ­kezőkép alakul : Czeglédy Pál esperes és Csekey János egy­házmegyei tanácsbiró elnöklete alatt Szinay Sándor, Rácz Lajos, Lányi Nándor tanácsbirák. A jegyzőkönyvet Pap József e. m. főjegyző vezeti. Ügyész dr. Kersék János. Tárgy : Váradi Károly volt szódói községi iskolai ta­nitó s szódói ref. kántor és hittantanitó, jelenleg alsóda­basi tanitó ellen a sződói ref. egyház presbitérium pana­szára indított fegyelmi ügy. 99

Next

/
Thumbnails
Contents