A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július

lekezet kivételével megtörtént, s reméli, hogy ezen 2 gyülekezet is a törvény szellemében ezt a kér­dést a legrövidebb időn belül rendezni fogja. Közgyűlés tudomásul veszi, hogy egyházmegyénk az egyházkerületi közgyűlés felhivása értelmében az 1 évi költségvetést és zárszámadást a gazdasági év (ju lius 1— junius 30.) szerint készítette el, igy most napirenden másfélévi zárszámadás és az 1941/42. < évi költségvetés szerepel. Közgyűlés fájdalommal veszi tudomásul, hogy az anyaiskolánkban, a pápai főiskolában, a gimná­ziumban 1, a leányliceumban is 1 tanuló volt az elmúlt évben a barsi református egyházmegyéből, a theológián és a kereskedelmi iskolában pedig egy tanuló sem volt. Közgyűlés ismerve egyrészt az ősi pápai főis­kola szellemét, másrészt tudva azt, hogy fontos nem­zeti érdek az, hogy falvainkból minél több szorgal­mas és tehetséges tanuló kerüljön fel a pápai fő­iskolába és igy kitermelődjék egy öntudatos, nem­zetvezetésre alkalmas és hivatott középosztály, köz­gyűlés felelőssége tudatában nagy szeretettel kéri a lelkipásztorokat és tanítókat, hogy kisérjék figye­lemmel az elemi iskolába járó szorgalmas és jó előmenetelü tanulókat s a tovább tanulásra alkal­mas tanulók szüleinél hassanak oda, hogy gyerme­keiket a pápai főiskolában kitaníttassák. Közgyűlés tudomásul veszi, hogy az egyház­megye egyházközségeinek juttatandó erdő ügyében a tárgyalások még folynak s az 1940/41 évi kiter­melés eszközlése és értékesítése ügyében az elnök­ség intézkedését jóváhagyja s az elnökségnek a to­vábbi tárgyalásokra a felhatalmaást megadja. Közgyűlés örömmel veszi tudomásul, hogy a Felvidéki Földbirtokrendezési Ügyek Kormánybiz­tosa a nagysárói ref. egyháznak 6 kat. hold szántó­földet juttatott a nagysárói határban s az egyház f. évi május havában a 6 kat. hold föld használa­tába is helyeztetett. Köszönetét fejezi ki közgyűlésünk : 11

Next

/
Thumbnails
Contents