A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július
A garamvezekényi gyülekezetnek, mivel templomát és tornyát 5200 P. saját erőforrásaiból fedezett költséggel megújította. A töhöli gyülekezetnek amiért 755 P. költséggel mellékhelyiséget építtetett. Az ágói gyülekezetnek, amiért 600 P. költséggel mellékhelyiséget készittetett. A garammikolai gyülekezetnek, mivel 534 Pköltséggel a tanítói lakon kisebb átalakítást végeztetett Nagy Lajos presbiter és neje Vida Erzsébet nagysallói lakosoknak, akik 2 drb. díszes ezüstből készült urasztali kelyhet ajándékoztak. Az érsekkétyi dalárdának, amiért harang alapra ez évben is 100 P. adományozott. Bakos Lajosné szül. Tolnai Juliánná lévai lakosnak, mivel 200 P. alapítványt tett vegyes házasságból született szegény református vallású gyermekek segélyezésére. Dr. Pethő Imre lévai lakosnak, mivel 180 P. adományozott az egyház közcéljaira. Somodi Árpádné lévai lakosnak, aki 100 P. adott az egyház közcéljaira. A tergenyei híveknek, akik az árvaháznak és a külmisszió támogatására 120—120 P. alapítványt tettek. A kegyelem Istene áldja meg a nemes lelkű adakozókat. Köszönettel örökíti meg közgyűlésünk jegyzőkönyvében, hogy a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Ur mult évi gyűlésünk óta a mohii lelkészlak építésére 300 P., a tergenyei templom javítására 200 P., a kiskálnai lelkészlak javítására 200 P. segélyt engedélyezett, továbbá egyszersmindenkori rendkívüli segélyben részesítette a családi körülmények folytán nehéz helyzetbe jutott lelkészeket igy Patay Miklós 500 P. majd 980 P., Csontó Géza 160 P. majd 200 P., Konta Károly 160 P., Konta Dezső 300 P., Szabó S. Zsigmond 200. P., Boros Kornél 180 P., Soós G. Endre 140 P. segélyt kapott s ezenfelül a magyar fizetési jogszabályok sze-