A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. július
legyenek, mint voltak az idegen megszálló hatalom idején annak gyógyalapjánál, nevezetesen szabad orvosválasztás, ingyen gyógyszer és a kórházi kezelések nagyrészének megtérítése. E tárggyal kapcsolatban Lelkészegyesület a leghálásabb köszönetét tolmácsolja Dr. Agyagási Sándor garamvezekényi lelkipásztornak nagy és gyakorlati értékű tanulmányáért, mellyel reá mutatott az 1938. évi 9900. M. E. sz. miniszteri rendelet alapján, hogy a jelen viszonyok között az OTBA mikor, hol és milyen segítséget adhat a lelkipásztori karnak, az OTBÁ-t ugy mutatta be, mint az állami szociális munka mustármagját, melyből a megsegítés terebélyes fája nőhet ki anyaszentegyházunk tisztviselőkara fölé. 4. Sok álmatlan éjszakát okoz a lelkipásztori karnak a hazatérés után megnagyobbodott közterheknek mikénti előteremtése a gyülekezetekben, különösen élet kérdéssé válik ez a kis gyülekezetekben, melyek tagjaiban eddig is az erős kálvinista szellem tartotta meg a nagy próbára tevő közterhekkel szemben a keresztyén béketűrés lelkét. Lelkészegyesület megkeresi az egyházmegye utján a kerületet éskonventet, hogy szorgalmazzák az illetékes helyen a régi adócsökkentési segélyeknek nemcsak valorizált összegben történő folyósítását, hanem az uj idők súlyosabbá vált terheihez mért aranylagosan felemelt adósegélyhez való juttatását gyülekezeteinknek Az egyházfőhatóságok keressenek módot arra is, hogy a kis egyházakra a nagyokkal egyforma összegben kirótt egyházmegyei, kerületi, konventi jegyzőkönyvek árai, a belmisszió utmutató ára, a parochiális könyvtár, a hivatalos lap előfizetési dija a gyülekezetek lélekszáma arányában osztassék ki az egymás terhét hordozzátok krisztusi elv alapján. Egyetemes konvent az egyházkerületek megkérdezése után 1940 - 941 iskolai évtől kezdődőleg a 4. évfolyamú ref. lelkészképzést 5-re kívánja emelni. Amilyen jóleső örömmel tölti el egyesületünket a lelkészi kar szellemi kiutjának emelése, nem hallgathatjuk el a theológiákről kikerülő lelkészkedő ifjú testvéreinknek a 77