A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. július
Egyházi elnök a biróság ülését megnyitván, a bíróság tagjait nyilatkozatra hivja fel, hogy tudomásuk szerint nem forog-e fenn valamelyikük ellen az E. T. VI. t. c, 41. §-ában felsorolt, hivatalból figyelembe veendő érdekeltségi eset ? Czeglédy Pál esperes érdekeltséget jelent be, mive azl alapperben ítélkező 'dunáninneni ref. egyházkerületi bíróságnak tagja volt. Érdekeltséget jelent be Dr. Nagy Béla egyházmegyei gondnok is, mivel az alapperben Ítélkező dunáninneni ref. egyházkerületnek akkor ügyésze volt. A biróság többi tagjai kijelentik, hogy magukkal szemben nem látnak érdekeltségi esetet. Esperessel és egyházmegyei gondnokkal szemben fennforogván és megállapittatván az érdekeltség, — a bírósági ülésből mindketten távoznak. Ezek után a biróság a következőleg alakul : Szabó S. Zsigmond lelkészi- és Csekey János világi tanácsbirók, mint rangidősebb tanácsbirók elnöklete alatt : Dr. Agyagási Sándor és Konta Károly lelkészi-, Rácz Lajos világi tanácsbirók. A tanácskozást Szabó S. Zsigmond 'rangidősebb lelkészi tanácsbiró, a jegyzőkönyvet Konta Károly tanácsbiró' vezeti. Elnök felszólítására felek kijelentik, hogy a biróság tagjai ellen nincs érdekeltségi kifogásuk. Erre az elnök megállapítja, hogy a biróság érdektelen tagjai az E. T. VI. t. c. 14. §-ában megszabott számban jelen vannak s a bíróságot szabályszerűen megalakultnak jelenti ki. Megállapítja, hogy a felek szabályszerűen idéztettek meg. Elnök elrendelvén az ügy érdemi tárgyalását, Konta Károly tanácsbiró-előadó ismerteti az ügy állását. Elnöki felszólításra a biróság tagjai és a panaszlott kijelentik, hogy a bizonyítás kiegészítése tekintetében indítványuk nincs. Dr. Vargha Sándor egyházmegyei helyettes ügyész indítványozza, hogy panaszlott által perujitási kérelmében Borza Zoltán volt dunaradványi lelkész ellen használt súlyos és sértő kifejezések miatt az E. T. VI. t. c. 107. §nak utolsó előtti bekezdése alapján hivatalból fegyelmi eljárás indittassék. 71