A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

Á nagy összeroppanás maga alá temetett minden politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális szervezetet ; viharállónak csak az egyházi szervezet, nálunk csak az autonómia bizonyult. Az egyházi és iskolai önkormányzat volt a nemzeti öntudat és művelődés leghatalmasabb bástyája, a nemzet fentartó, építő munkakerete. Ebből a munkából a mi egyházmegyénk különös mértékben kivette részét, mert a Felvidék tiz egyházmegyéje közül — tudtommal — Bars az egyetlen, amely református hitvallásos iskolát községnek vagy államnak át nem adott, azokat nemcsak átmentette a nagy földinduláson, sőt a nehéz időkben a magyar népművelés fejlesztésére tiz uj tanítói állást szervezett. Az önkormányzat ereje indította el útjára és tartotta fenn a losonci theologiát, a komáromi tanítóképzőt, a szeretetintézmények egész sorát. Ha valaha, úgy, ma a kisebbségi sorsú tapasztalatai után, nyilvánvalóvá lett előttünk, hogy „nem erő az mely támaszát kívülről keresi", hogy minden elgondolás, mely más erőforrásokban bizik, homokra épít s mikor eljő az árviz és a szél, lesz annak a háznak romlása nagy. Reformáció-korabeli igazi népegyházzá kell átalakulnunk, ez az a sziklára épitett ház, amelyet romba nem dönthet külső veszedelem. A hazatérés örömébe fájdalmas érzések is vegyülnek. Az uj országhatár elvágta tőlünk zólyomi missziói egyházunkat, Ruttka, Besztercebánya, Liptószentmiklós társegyházaival és diaszpóráival együtt, valamint Horhi és Aranyosmarót fiókegyházakat. Zólyom gondozása ottani lelkipásztorunk hűséges vezetése mellett biztosítva van, Horhit illetőleg a viszonyok konszolidálása után remélhetjük, hogy Varsányból gondozható lesz, Aranyosmarófot pedig meg kell tartanunk egyházmegyénk keretében. Méltóztassék tehát gondozásával a zólyomi lelkészt megbízni, javai pedig maradjanak meg a gondozást eleddig hiven végző Konta Károly kiskálnai lelkész őrizetében. A zólyomi missziót a háborút megelőző lendületes magyar munka hivta életre. A református áldozatkészség és szeretet tartotta fenn. A csehszlovák uralom bekövetkeztével hiveink létszáma nagyon megapadt, de egyházukhoz, fajukhoz törhetetlenül ragaszkodó s velünk szétszakithatatlan közösségben élni kivánó református véreink élnek ott ma is. Bízunk benne, hogy egyházmegyénk területbeli integránsa újból helyreáll, most már a magyar határokon belül, de addig is keresnünk kell a megsegítés módját, mert a zólyomi misszió válságos anyagi helyzetbe jutott, elmaradt az egyetemes egyház részéről nyújtott közalapi segély, az egyház legjövedelmezőbb bérháza pedig üresen áll. Pedig a zólyomi kálvinista csillagnak aláhullania nem 6