A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július

hogy mélységes hálánkai és hódoló tiszteletünket táviratilag tolmácsoljuk. Ugyancsak indítványozom, hogy táviratilag üdvözöljük gróf Teleky Pál miniszterelnök urat, aki törhetetlen harcosa volt mindig igazságunknak és Jaross Andor felvidéki miniszter urat, aki a legnehezebb időkben is mirtdig a mienk volt, aki mindannyiunkat ismer és akit mindannyian annyira szeretünk. Igaz nagyrabecsüléssel és szeretettel köszöntöm vármegyénk magas képviselőit, méltóságos Koczor Gyula főispán urat, méltóságos Sáska Dezső alispán urat és méltóságos Nagy Bódog ezredes urat, vármegyénk katonai parancsnokát, egyházmegyénk minden igaz és a magyar haza újjáépítésére irányuló munkájának lelkes önzetlen támogatóit és tisztelettel kérem további szives támogatásukat. Meleg testvéri szeretettel köszöntöm egyházmegyénk egész tisztikarát, lelkészi és tanítói k3rát, minden rendű és rangú igaz református magyar alkotó tagját és minden magyar református testvérünket, akik az elnyomatás éveiben tündöklő és követendő példát szolgáltattak az önzetlen magyar kiállásnak, az áldozatos hithűségnek és önfegyelmezésnek. Akik velünk együtt ették a kisebbségi sors keserű és nekünk különösen kicsire szelt kenyerét, tudják, hogy egy-két szabad pályán müködö és igy függetlenségüket ugy-ahogy megtartott férfiún kivül a református lelkészek és tanítók voltak azok, akik hivatásukhoz hiven állandóan érintkezésben voltak a néppel, a nép sorsát saját sorsukként viselték sziveiken és tartották, ápolták, szították a szent tüzet a hivők lelkében ezer veszély közepette is, csakhogy időnek előtte el ne aludjon és fennen lobogjon akkorra, mikor hitünk szerint a feltámadásnak el kell jönnie. Számialan szebbnél-szebb példáját tudnám felsorolni a testvéri meleg szeretetnek, számtalan hűséges, igaz és bátor katonának tudnám nevét említeni a legelső sorokban küzdők között, ha nem tudnám azt, hogy minden lelkész és tanitó ott, ahová kötelessége állította, hiven, rettenhetetlenül megállotta helyét és hirdette a magyar feltámadást erejéhez, tehetségéhez mérten s igy nincs helye az egyéni osztályozásnak. Különös hálával és nagyrabecsüléssel kell megemlékeznem lelkészeink áldozatos magatartásáról, akik a legveszélyesebb és legnehezebb időben súlyos anyagi áldozatokat is hoztak magyarságukért, ameneyiben mindaddig, amig az anyaország a trianoni békeparancs nyomása alatt le nem mondott rólunk, nem tették le a hűségesküt az elnyomó hatalomnak és igy elvesztették két évi állam6