A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

60 A nemesszivű alapitóknak pedig jegyzőkönyvi ki­vonatban leghálásabb köszönetét fejezi ki, azon őszinte jókívánsággal, hogy alapítók azon rendelkezésére, hogy elhalálozásuk alkalmával és ennek első évfordulóján a lévai ref egyház templomának harangjai szólaltassanak meg : — belátható időn belül sor ne kerüljön. 38. Soós G. Endre mohi-i lelkész bejelenti, hogy a mohi-i lelkészlakon fürdőszoba berendezési munkálatot végeztetett, mely munka áll 1 drb. kútfúrásból, melyre pumpát szereltetett, fürdő­szobakályhát vízvezetékkel és kádat vett, továbbá a konyhában egy kagylót vízcsappal szereltetetett fel 2300 (kettőezerháromszáz) Кб. értékben, melyek az б tulajdonát képezik, melyeket az egyház prezsbitériuma 1938. dec. 28-án tartott gyűlése jegyzőkönyve 2. sz. alatt hozott határozat bizonysága szerint tudomásul vett. Egyházmegyei közgyűlés Soós G. Endre lelkész által a mohi i Ielkészlakon eszközölt berendezéseket: 1 furt kutat pumpával, fürdőszobakályhát vízvezetékkel és káddal, a konyhában egy kagylót vízvezetékkel 2300 Kc. értékben tudomásul és nyilvántartásba veszi, mint Soós G. Endre magántulajdonát. 39. A baracskai ref. egyháznak ez évi kanonika vizitáció meg­hagyta, hogy a választott prezsbiterek számát vagy 4-ben, vagy 8-ban határozza meg. E meghagyás értelmében prezsbitérium 1938. május 29-én tartott gyűlése jegyzőkönyvének 2. pontja alatt hozott határozattal — arra való tekintettel, hogy lélekszáma 480 on felül van, 8 prezsbiterrel kivánja kormányozni a gyülekezetet, továbbá 2 pótprezsbiter választását is szükségesnek tartja. Egyházmegyei közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi, utasítja az egyház elnökségét, hogy a legrövidebb időn belül prezsbiterválasztó közgyűlést hivjon össze azon célból, hogy a preszbitérium tagjainak száma 8 tagra kiegészittessék, továbbá, hogy 2 pótprezsbiter vá­lasztassák. Melynek megtörténte egyházmegyei közgyű­léshez, illetve annak elnökségéhez tudomásul és jóvá­hagyás végett haladéktalan felterjesztessék. 40. Egyházmegyénk lelkészi és tanitói egyesülete 1938. évi május hó 4-én tartott közös ülésében foglalkozván egyetemes ref. egyházunknak, mint kisebbségnek, jogi helyzetének rendezése és

Next

/
Thumbnails
Contents